Spanyolország: milliókat fizetett, hogy ő legyen a csapat edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.20. 21:34
Egy skót üzletember 150 ezer fontot (51 millió forint) fizetett azért, hogy egy spanyol harmadosztályú csapat vezetőedzője lehessen. A megállapodás később jó üzleti fogásnak bizonyulhat, már ha sikerül két éven belül feljutnia a gárdának a másodosztályba.

John Clarkson nem mindennapi befektetést választott. Ő lett ugyanis a spanyol harmadosztályban (azon belül is az 1. csoportban) szereplő CD Tudelano vezetőedzője. Üzletet kötött a klub elnökével, Jesús Mirandával, aki elismerte, nagyon izgatott a megállapodásukkal kapcsolatban.John Clarkson nem mindennapi befektetést választott. Ő lett ugyanis a spanyol harmadosztályban (azon belül is az 1. csoportban) szereplő CD Tudelano vezetőedzője. Üzletet kötött a klub elnökével, Jesús Mirandával, aki elismerte, nagyon izgatott a megállapodásukkal kapcsolatban.

„Ez egy fogadás volt. A skót üzletembernek nagy céljai vannak a klubbal. Azt szeretné, ha a csapat két éven belül már egy osztállyal feljebb szerepelne. Ő csak befektet, nem veszi át a hatalmat. Idejött, és azt mondta, hogy szponzorál minket, rendezi az adósságokat, és ingyen edzi a csapatot. Az első szezonban 50 ezer, a másodikban 100 ezer fonttal száll be. Azt mondta, ha két éven belül feljutunk, vissza kell fizetnünk neki a pénzt, ha pedig nem, akkor megtarthatjuk. Szokatlan és izgalmas javaslat volt, így hát belementünk!” – fogalmazott Miranda.

Bátor befektetés, az egyszer biztos! Clarkson kifizette a klub 175 ezer fontos adósságát, és egy olyan csapatot vett át, amely jelenleg 21 forduló után a 9. helyen áll a harmadosztály egyik csoportjában. A spanyol alsóbb ligák egyébként nem ismeretlenek számára, korábban ugyanis már belekóstolt az ottani üzletekbe.

A spanyol harmadik vonal négy csoportból áll, mindegyikben 20 együttes van. Az a csapat, amelyik megnyeri a csoportját, találkozik egy másik csoport bajnokával, és oda-visszavágós párharcon dől el, hogy melyikük jut fel a másodosztályba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik