Spanyolország: Casillas helyén De Gea a válogatott keretében

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 11:55
David de Gea helyettesíti a sérüléséből éppen felépülő Iker Casillast a spanyol labdarúgó-válogatott keretében – derült ki pénteken, miután Vicente del Bosque szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a névsorát.

Del Bosque egyelőre nem pontosította, ki áll majd a kapuban a soron következő két vb-selejtezőn. Mint ismert, Casillas kéztörést szenvedett, és csak kedden kezdte meg az edzéseket a Real Madriddal.

A keretben helyet kapott a sérüléséből felépült Xavi, valamint a klubjában kiválóan teljesítő Isco (Málaga) és Javi García (Manchester City) is.

A spanyol válogatott március 22-én Finnország ellen hazai pályán, március 26-án pedig Franciaországgal idegenben játszik világbajnoki selejtezőt. A spanyol és a francia válogatott – egyaránt három meccset maga mögött tudva – 7-7 ponttal az első és második helyet foglalja el az I-csoportban.

A SPANYOL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Pepe Reina (Liverpool), Victor Valdés (Barcelona), David de Gea (Manchester United)
Védők: César Azpilicueta (Chelsea), Álvaro Arbeloa (Real Madrid), Gerard Piqué (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Raúl Albiol (Real Madrid), Jordi Alba (Barcelona), Nacho Monreal (Arsenal)
Középpályások: Sergio Busquets (Barcelona), Xabi Alonso (Real Madrid), Xavi (Barcelona), Javi García (Manchester City), Cesc Fabregas (Barcelona), Andrés Iniesta (Barcelona), Santi Cazorla (Arsenal), Isco (Málaga), Jesús Navas (Sevilla), David Silva (Manchester City)
Csatárok: Pedro (Barcelona), Juan Mata (Chelsea), Álvaro Negredo (Sevilla), David Villa (Barcelona)
Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik