Skócia: csak jövőre lesz új menedzser a Rangersnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.08. 12:13
Amint beszámoltunk róla, október végén a skót élvonalban szereplő Rangers menesztette a klub vezetőedzőjét, Pedro Caixinhát, miután a csapat klubtörténelmi vereségeket szenvedett el a portugál tréner irányítása alatt, és a bajnokságban sem állt túl fényesen. A klub vezetői hosszú ideje próbálják megtalálni a következő trénert, s miután legutóbbi jelöltjük is nemet mondott a felkérésre közölték: csak jövőre nevezik ki az új menedzsert a csapat élére.

A márciusban kinevezett Caixinhát még október végén küldték el,és azóta nem sikerült kinevezni az utódját, a csapatot így egyelőre ideiglenesen megbízott jelleggel a klub U20-as gárdájáért is felelős Greame Murty irányítja.

Miután a Rangers legutóbbi kiszemeltje az Aberdeent irányító Derek McInnes közölte,nem fogadja el a glasgowiak ajánlatát és marad a jelenlegi helyén, a 'gers vezetői közölték, az új menedzsert csak jövőre nevezik majd meg.

Három héttel ezelőtt még a korábbi Videoton-edző, Henning Berg neve is szóba került a poszt kapcsán, ám mára úgy fest, Graeme Murty véglegesítése mellett leginkább Frank de Boer, Alex McLeish, esetleg a három éve munkanélküli Billy Davies érkezése a legvalószínűbb a skót sajtó szerint.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik