Skócia: 57-szeres angol válogatott támadót igazolt a Rangers

Vágólapra másolva!
2019.01.06. 18:49
null
Gerrard és Defoe az angol válogatott egyik edzésén 2010-ben (Fotó: AFP)
A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Rangers a hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020 nyaráig kölcsönbe megszerezte Jermain Defoe-t.

 

Jermain Defoe 2017 nyarán csatlakozott a Bournemouthhoz, amelynél a mostani szezon első felében csupán nyolc mérkőzésen kapott lehetőséget, és ezek egyikén sem szerzett gólt, így nem volt váratlan, hogy a váltás mellett döntött.

A 36 éves csatár karrierje során megfordult a Tottenham Hotspurben, a West Hamben, a Portsmouthban, a Sunderlandben, sőt az MLS-ben szereplő Torontóban is.

A Rangers menedzsere, Steven Gerrard a klub honlapjának adott interjúban elmondta, örül, hogy egy tapasztalt, gólerős támadót szereztek meg, aki az öltözőben is jó hatással lehet a csapatra. A Liverpool korábbi legendás középpályása számára egyébként nem ismeretlen Defoe, hiszen az angol válogatottban többször is pályára léptek egymás oldalán.

Az 57 válogatott mérkőzésén 20 gólt szerző csatárnak 2020 nyarán járna le a megállapodása a Bournemouthban, így a másfél év leteltével szabadon igazolhatóvá válhat, hacsak nem hosszabbítják meg a szerződését, vagy nem él az opciós vásárlási jogával a Rangers és szerzi meg véglegesen a játékjogát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik