Sikerre éhes „farkasok” várnak a Milanra

Vágólapra másolva!
2012.12.22. 11:01
null
Tottiék az Inter után a másik milánói nagycsapatot is megfricskáznák (Fotó: Action Images)
A 2012-es esztendő utolsó olyan hétvégéje következik, amikor a legtöbb európai topbajnokságban még rendeznek mérkőzéseket. Bár a Bundesligában már téli szünetre vonultak a csapatok, Angliában „most indul be az élet”, Spanyolországban a Real Madridnak és a Barcelonának is vendégségben lesz jelenése, míg Olaszországban Roma–Milan rangadóval zárul a forduló, s egyúttal az év.

Kezdődik a karácsonyi nagyüzem az angol labdarúgó-bajnokságban: a Premier League 17. körének nyitó mérkőzésén az Arsenal a legutóbbi négy meccsén mindössze egy pontot szerző Wigan otthonába látogat. Arsene Wenger együttese az ezt megelőző két fordulóban hat pontot és hét gólt szerzett, a héten pedig több játékosával is szerződést hosszabbított, így kedvező előjelekkel várhatja a kora délutáni összecsapást.

A második helyezett Manchester City a sereghajtó Readinget fogadja. A hazai pályán már két találkozó óta nyeretlen címvédőnek a papírforma szerint nem okozhat gondot a bajnokság leggyengébb védelmével rendelkező Reading legyőzése (17 meccsen 36 kapott gól).

A legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyerő Tottenham a már hét meccse veretlen Stoke Cityt látja vendégül, míg a hullámzó teljesítményt nyújtó Liverpool a Fulhammel mérkőzik az ünnepek előtti utolsó fordulóban.

A Gera Zoltánt is foglalkoztató, s már négy forduló óta nyeretlen West Bromwich Albionhoz a bajnokság egyik meglepetéscsapata, a legutóbbi tíz alkalommal mindig pontot szerző (!) Norwich City érkezik.

A Primera División 17., idei utolsó játéknapján a listavezető Barcelona Valladolidban vendégszerepel. A katalánokat a kedvező hét eleji történések (Carles Puyol, Xavi Hernández és Lionel Messi szerződéshosszabbítása, valamint Éric Abidal visszatérése) után szomorú esemény érte: egy felülvizsgálat során Tito Vilanova fültőmirigyén az orvosok ismételten daganatot diagnosztizáltak, amelyet csütörtökön, egy két és fél órás műtét során távolítottak el. A szakembert azóta már kiengedték az intenzív osztályról, ám azt nem tudni, hogy a kórházat mikor hagyhatja el. A Barcelonát szombat este Vilanova segítője, Jordi Roura fogja irányítani.

A forduló rangadóján az európai kupaküzdelmekből egy évre kizárt Málaga a Real Madridot fogadja. A fővárosiak kispadján José Mourinho 400. alkalommal irányíthat profi csapatot élvonalbeli összecsapáson. A portugál szakember a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján nem árulta el, hogy beszélt-e barcelonai kollégájával, Tito Vilanovával, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy minden jóra fordul, és hamarosan újra jó egészségnek örvendhet a 44 esztendős tréner. A „királyiak" keretének ismét tagja a sérüléséből felépült Karim Benzema, ugyanakkor Gonzalo Higuaín és Marcelo továbbra sem állhatnak Mourinho rendelkezésére a bajnokság legjobb védelmével rendelkező Málaga otthonában.

A Pintér Ádámot minden bizonnyal nélkülöző Zaragoza az Athletic Bilbaónál gyarapíthatja pontjai számát.

Olaszországban a Serie A 18. fordulóját rendezik a hétvégén. A bajnoki cím első számú várományosa, a Juventus pénteken a Cagliari ellenében már bezsebelte a három pontot, szombaton pedig riválisain a sor.

A játéknap első mérkőzésén az Inter Tőzsér Dániel csapatát, a kieső helyen állomásozó Genoát fogadja. A milánóiak jelenleg tízpontos lemaradásban vannak a listavezető Juvéhoz képest, így csak a győzelem lehet elfogadható eredmény számukra.

A legutóbbi két mérkőzésén vereséget szenvedő, és az Olasz Kupától is búcsúzó Napoli a sereghajtó Siena otthonában javíthat, míg a remek őszt produkáló Lazio a Sampdoria vendégeként igyekszik tartani a lépést riválisaival.

A forduló rangadójára, egyben záró meccsére a Stadio Olimpicóban kerül sor, ahol az AS Roma a Milant fogadja. Mindkét csapat jó formában várhatja a találkozót: a „farkasok" 12, a lombardok 13 pontot szereztek a legutóbbi öt fellépésük során.

A hazaiakat irányító Zdenek Zeman elégedett együttese szezonbeli teljesítményével, ugyanakkor óva intett a Milantól, és különös figyelmet szentel a „Zlatan Ibrahimovic örökébe lépett Stephan El Shaarawynak."

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője a római legendára, Francesco Tottira hívta fel alakulata, illetve a szurkolók figyelmét, valamint kijelentette, hogy 2012-ben „két csapatot" irányított. A 45 esztendős szakember minden bizonnyal a nyáron alapos vérátömlesztésen áteső Milan játékoskeretére célzott a nyilatkozatával.

Franciaországban a bajnoki címvédő Montpellier a Lille otthonában folytathatja a felzárkózást, míg az Olympique Lyonra nem vár egyszerű feladat: Rémi Garde gárdája a nyolc kör óta veretlen Nice-t fogadja.

EURÓPAI TOPLIGÁK – A SZOMBATI PROGRAM
PREMIER LEAGUE, 18. FORDULÓ (TABELLA)
13.45: Wigan Athletic–Arsenal (Tv: Digi Sport 1)
16.00: Manchester City–Reading (Tv: Digi Sport 1)
16.00: Newcastle United–Queens Park Rangers
16.00: Southampton–Sunderland
16.00: Tottenham Hotspur–Stoke City
16.00: West Bromwich Albion–Norwich City
16.00: West Ham United–Everton
18.30: Liverpool–Fulham (Tv: Digi Sport 1)
PRIMERA DIVISIÓN, 17. FORDULÓ (TABELLA)
16.00: Betis–Mallorca
18.00: Valladolid–Barcelona (Tv: Sport 2)
20.00: Málaga–Real Madrid (Tv: Sport 2)
20.00: Osasuna–Granada
22.00: Athletic Bilbao–Real Zaragoza (Tv: Sport 2)
SERIE A, 18. FORDULÓ (TABELLA)
12.30: Internazionale–Genoa (Tv: Sport Klub)
15.00: Atalanta–Udinese
15.00: Bologna–Parma
15.00: Palermo–Fiorentina
15.00: Sampdoria–Lazio
15.00: Siena–Napoli (Tv: Sport Klub)
15.00: Torino–Chievo
20.45: Roma–Milan (Tv: Sport Klub)
FRANCIA LIGUE 1, 19. FORDULÓ
17.00: Lille–Montpellier (Tv: Sport Klub)
20.00: Ajaccio–Rennes
20.00: Girondins Bordeaux–Troyes
20.00: Lorient–Stade Reims
20.00: Lyon–Nice
20.00: Bastia–Nancy

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik