Románia: Miriuta csapata is legyőzte a Sepsit

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 22:10
Az első fél órában eldőlt a Sepsi OSK és a Dinamo találkozója a román labdarúgó Liga 1 20. fordulójának záró mérkőzésén, a Miriuta László edzette bukaresti csapat a gyorsan megszerzett előnyét győzelemre váltva őrizte meg esélyét a rájátszásba jutásra.

Az egyre sűrűbb hóesésben lejátszott brassói mérkőzésre a két csapat kemény magját leszámítva csupán néhány tucatnyi néző látogatott ki, összesen legfeljebb ötszázan lehettek a Tineretului-stadion lelátóin. Ők viszont nagyrészt végigkiabálták a találkozót, bár a vendégdrukkerek repertoárjából most is jelentős részt tett ki a magyarok és Magyarország szidalmazása.

A Dinamo kezdte veszélyesebben a találkozót, és már a 8. percben megszerezte a vezetést, alig három passzból eljutva saját tizenhatosából a hazai kapu elé: a villámgyors kontrát a szlovák válogatott center, Adam Nemec értékesítette, Fejér kapus lába között lőve a hálóba a labdát.

A szentgyörgyiek lassan lendültek játékba, de Issa Thiaw fejesénél közel jártak az egyenlítéshez, majd Herea reklamált hiába 11-est. Gólt viszont újra a Dinamo szerzett, méghozzá elég szerencséset: szöglet után a szentgyörgyi védő, Dima felszabadítási kísérlete pattant Nedelcearuról a hálóba. A gólszerző a kispad előtt egy, Avram Iancut, az 1848–1949-ben a magyar forradalom ellen harcoló erdélyi román vezért ábrázoló trikót emelt a magasba – a Romániában nemzeti hősnek tekintett Iancu képe egyébként a vendégszurkolók zászlóin is megjelent…

Nedelcearu és a román hadvezér
Nedelcearu és a román hadvezér

A Sepsi OSK válasza Petre lövése volt, amely a kapufát súrolva ment el a hosszú sarok mellett, aztán a második félidőben már jóval kevesebb volt a helyzet, az eredmény megtartására törő Dinamo elsősorban kontrákra játszott, és ezekből egyet Salomao ki is használt. A szentgyörgyiek erejéből csak az utolsó percekben futotta újabb helyzetekre, de Hadnagy lesről talált be, majd a csereként beálló Astafei lőtt a rövid sarok mellé.

Győzelmével a Dinamo egy pontra megközelítette az utolsó felsőházi rájátszást érő helyen álló Astra Giurgiut, míg a már 12 mérkőzés óta nyeretlen Sepsi OSK a szezon során először az egyenes kiesést jelentő 13. helyre csúszott vissza, miután a medgyesi Gaz Metan pontot szerzett Temesváron.

ROMÁN LIGA 1, 20. FORDULÓ
Sepsi OSK–Dinamo 0–3
(Nemec 8., Nedelcearu 30., Salomao 79.)
ACS Poli Timisoara–Gaz Metan Medias 1–1 (Draghici 4., ill. Golubovics 47.)
Az élcsoport: 1. CFR 46 pont, 2. FCSB 41, 3. CSU Craiova 39, ...7. Dinamo 30, ...13. Sepsi OSK 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik