Románia: a bukaresti Dinamo szerződést bontott Miriutával

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.26. 13:07
Szerződést bontott a Dinamo Bucuresti labdarúgóklub vezetősége Miriuta Lászlóval, a román Liga 1-ben szereplő csapat vezetőedzőjével – közölte a klub hétfőn honlapján a hírt.

A szerződésbontásra azt követően került sor, hogy a Dinamo szombati veresége után a tabella 7. helyén zárta a bajnokság alapszakaszát, s nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuta szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot.nem jutott be a hatcsapatos rájátszásba. A korábbi magyar válogatott Miriuta szeptember közepe óta irányította a bukaresti csapatot.

A Liga 1 alapszakaszát a kolozsvári CFR nyerte négy ponttal megelőzve az örök rivális bukaresti FCSB-t (volt Steaua).

Miriuta szülővárosában, Nagybányán kezdte játékos-pályafutását és a román élvonal több csapatában is játszott. 1992-ben került Magyarországra, ahol a Győr, a Videoton, a Ferencváros és az Újpest mezét ölthette magára. 1998-tól Németországban folytatta karrierjét – előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban –, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és kilenc mérkőzésen a válogatottban is pályára lépett.

Miriuta utódja a korábban a Galatasarayban és a Nantes-ban is játszó, 14-szeres román válogatott támadó, Florin Bratu lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik