Román Kupa: ha bejut a döntőbe, máshol játszik a Sepsi

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 16:58
null
A Sepsi négygólos előnyről várja a visszavágót (Fotó: Fekete Lehel/Sepsi OSK)
Megváltoztatta a Román Kupa döntőjének helyszínét a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), amely kedden úgy döntött, hogy a ploiesti-i Ilie Oana Stadionban rendezi meg július 22-én a finálét.

 

Az eredetileg kijelölt helyszín a craiovai Ion Oblemenco Stadion volt, ám miután a koronavírus-járvány miatt a kormány csak zárt kapus mérkőzésekkel engedélyezte a szezon folytatását, a FRF az érdekelt csapatok érdekeit nézve új helyszínt keresett.

A döntőt ugyanis minden bizonnyal a FCSB és a Sepsi vívja, előbbi 3–0-s előnnyel várja a Dinamo elleni szerdai visszavágót, az elődöntő második mérkőzését csütörtök este játszó székelyföldiek pedig otthon 5–1-re győztek a Poli Iasi ellen. Mivel pedig nézők úgysem lehetnek, a szövetség a két csapat számára legrövidebb úton elérhető stadionra cserélte a döntő helyszínét: Ploiesti 60 kilométerre van Bukaresttől és 140-re Sepsiszentgyörgytől, míg Craiovára az FCSB-nek 240, a Sepsinek 300 kilométert kellett volna utaznia.

A 2011-ben átadott, 15 ezer férőhelyes Ilie Oana Stadion a Liga 2-es Petrolul otthona, amelyben idén már háromszor is játszott a Sepsi: az „albérlő” Chindia Targoviste elleni bajnokikon két döntetlent (0–0, 1–1) ért el, a Petrolult pedig 1–0-ra legyőzte a kupa negyeddöntőjében. Ha pedig összejönne a történelmi bravúr, és a székelyföldi csapat elhódítja a Román Kupát, az Európa-ligában térhet vissza Ploiesti-re.

Az új, magyar állami támogatásból épülő szentgyörgyi aréna elkészültéig ugyanis a Városi Stadion csak az első és második selejtezőkör mérkőzéseinek megrendezésére alkalmas, így a Sepsi nemzetközi licenckérelmében éppen Ploiesti-et jelölte meg további helyszínként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik