Roby, Ronnie, sok pénz és az új brazil csoda

Noha Brazília nagy múltú futballklubjainak nevét a világ minden táján tisztelettel, nemritkán áhítattal ejtik ki, az elmúlt években Európa (s kis mértékben Ázsia) hajlamos volt amolyan tehetségkitermelő lerakatként, nyersanyaglelőhelyként (le-)kezelni a campeonato brasileiro szereplőit.

Tegyük hozzá: a brazil klubok irányítóinak tökéletesen megfelelt ez az állapot, hiszen rövid távú gazdasági érdekeik teljesülése a játékosaik iránti külföldi kereslettől függött. Elemzők azonban úgy vélik, hogy több – a glóbusz más országaiban éppenséggel negatívan értékelt – tényező hatására gyökeres fordulat állhat be a nem is oly távoli jövőben.

Mint manapság szinte minden társadalmi-gazdasági jelenségre, a brazil klubfutball jövendölt felemelkedésére is a globális pénzügyi válság kínál magyarázatot, legalábbis részben.

A folyamat kiindulópontjaként a hagyományos európai vásárlóerő csökkenését jelölhetjük meg: az elmúlt években a megszokott vevők vagy elmaradoztak, vagy vékonyabb pénztárcával érkeztek a játékosaikat kínáló brazil klubokhoz, amelyek – reménykedvén a krízis mihamarabbi elmúltában, az üzleti partnerek megerősödésében – egyre gyakrabban visszatartották a portékát.

Nem mintha az amúgy sem túl gazdag helyi egyletek ne szenvedtek volna pénzhiányban; a Flamengo például 2008-ban úgy viselte mezén évtizedes támogatója, a Petrobras logóját, hogy egyetlen realt sem kapott érte.

Csakhogy a hatalmas nyersanyagtartalékokkal rendelkező és egyre stabilabb gazdaságú Brazília – a világ nem kis elképedésére – a vártnál gyorsabban rázta le magáról a világválság legtöbb nyűgét, és a javuló piaci klíma felmelegedést hozott a futballban is.

Az addig jobbára rogyadozó – és keveseknek tejelő – fejőstehénként kezelt brazil futballiparág mind több befektető képzeletében kezdett alakot váltani, s immár virágba borulni készülő gyümölcsösként megjelenni. Feloldván e nyüzsgő képzavart: a klubok többsége addig egyik napról a másikra élt, ellenben most egymás után jelennek meg a derűlátó üzleti előrejelzések, amelyek közép- és hosszú távú befektetésekre ösztökélnek a sportágban.

Az amerikai Crowe Horwath gazdaságelemző és tanácsadó cég év elején publikált számításai szerint a brazil futballklubok bevételei 2014-ben elérhetik a 3.4 milliárd dollárt, amely duplája a 2008-as 1.7 milliárdnak – ez pedig több mint kétszerese a 2003-as szintnek (800 millió).

A helyi futball egyre kedvezőbb piaci megítélésében természetesen jelentős szerepet játszott, hogy 2007 októberében Brazília hivatalosan is megkapta a 2014-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésének jogát, majd két évvel később Rio de Janeiro sikeresen pályázott a 2016-os nyári olimpia vendégül látására.

A világ tizedik legerősebb gazdaságával büszkélkedő Brazília rövid időn belül házigazdája lehet napjaink két legjelentősebb sporteseményének – egyetlen meghatározó helyi és multinacionális cég sem engedheti meg magának, hogy kimaradjon e páratlan vállalkozásból.

A fellendülés tehát megállíthatatlannak látszik, s van két fontos, egymással összefüggő helyi adottság, ami biztosítéka lehet annak, hogy a brazil gazdaság egyéb ágazatai mellett a klubfutball is hosszú távon virágozzék.

Az egyik a brazil futball rendkívül gazdag hagyománya, a másik a helyiek rajongása e csodálatos, folytonosan megújuló örökségért.

Ezek nélkül ugyanúgy lehetetlen magas színvonalú és szórakoztató, azaz üzletileg is jövedelmező futballbajnokságot üzemeltetni, mint tehetséges sportolók és megfelelő mennyiségű pénz nélkül. Brazíliában eleddig utóbbi hiányzott a kirakósból – most úgy tűnik, nagyon rövid időn belül ez az elem is a helyére kerül.

S nem csupán befektetői, hanem – hála a dinamikus gazdasági fejlődésnek – fogyasztói oldalon is. Az európai és a brazil szurkolók jövedelmi viszonyai közelítenek egymáshoz, ami azt jelenti, hogy immár a brazil átlagdrukker is képes emelni a tétet, ha futballmániájáról van szó: egyre többen veszik meg a klubok emblémáival díszített termékeket, az emelkedő árak ellenére egyre többen mennek meccsre – 1987 óta tavaly regisztrálták a legmagasabb átlagos nézőszámot (17 807-et a 2006-os 12 300-hoz képest) –, a fizetőképes érdeklődést látván aktivizálódtak a hirdetők, s emelkedtek a televíziós jogdíjak. Az üzlet beindult.

Részben ezt szimbolizálja, hogy az utóbbi egy-két évben számos olyan futballista tért haza végleg vagy kölcsönbe Brazíliába, akit Európában is istenként tisztelnek, de legalábbis csettintve elismernek. A teljesség igénye nélkül: Ronaldo, Roberto Carlos (mindkettő Corinthians), Adriano, Vágner Love (mindkettő Flamengo), Robinho (Santos), Fred (Fluminense).

Az európai közvélemény nem minden alap nélkül tartja, hogy esetükben a tengerparti lebzselés, a karneváli dőzsölés, az edzések elbliccelhetőségének lehetősége, az európaihoz képest lazább életstílus jelenti a fő motivációt a visszatéréshez, de a kép úgy teljes, ha hangsúlyozzuk eme sokat próbált, idősödő s kétségtelenül elkényelmesedő futballisták nem csekély marketingértékét.

Adriano Flamengo-mezéből például egymilliónál is többet adtak el fél esztendő alatt!

Részben az ő közönségvonzó és profittermelő képességüknek köszönhető, hogy felcsillant a remény: a klubok a korábbiaknál kisebb mértékben szorulnak játékoseladásokra.

A fentebb már hivatkozott Crowe Horwath előrejelzése szerint továbbra is a futballisták eladásából folyhat be a legtöbb pénz a klubok kasszájába, ám a többi bevételi forráshoz képest ez a szegmens bővül majd a leglassabban.

Ami a többi forrást illeti, egy másik cég, a brazil Casual Auditores úgy számol: a következő öt esztendőben 564 millió dollárnyi pluszjövedelemre tehetnek szert a klubok a brazil piacon médiajogaik (164) és marketingjogaik (212) értékesítéséből, valamint a meccsnapi bevételekből (188).

Az idén a brazil élvonal csapatai együttesen nagyjából 175 millió dolláros szponzori bevétellel számolhatnak (ez két év alatt 40 százalékos emelkedést takar), amelyből a legnagyobb falat (kb. 30-30 millió) a Corinthiansnak és a Flamengónak jut.

Ha azt vesszük, hogy becslések szerint az angol Premier League-be való feljutás 1.35 milliárd dollárnyi pluszt hoz a szerencsés csapatok konyhájára az idén, akkor a Fla és a Cor hátránya jelentősnek tűnik; ha viszont azt nézzük, hogy a német Bundesliga klubjai átlag 8.2 millióhoz jutnak fő mezszponzoruktól ebben az idényben, és ezzel listavezetők Európában, akkor nem lebecsülendő a 30 millió.

A növekvő számok biztatóak, a fejlődés határa majdhogynem a csillagos ég, ám hogy a lehetőségek könnyedén elúszhatnak, arra éppen a minap világított rá a vb-stadionok akadozó építkezése miatt aggódó Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) finom dörgedelme. A mai Brazília erejét azonban éppen az adja, hogy a bizonytalanságot nagyon nem szerető üzleti körökkel képes elhitetni: a fontos döntéseket a legmegfelelőbb helyeken hozzák meg – a futballban is.

Ilyen kulisszák között rajtol szombaton a brazil Serie A, szokás szerint a paulista és a carioca csapatok aranyesélyével. Utóbbiak, azaz a legutóbbi bajnokot (Flamengo) adó riói klubok ismét soraikban tudhatják a 2008-ban kieső Vasco da Gamát. A tavalyinál erősebbnek ígérkezik a Botafogo is, amely négy év után megnyerte az állami bajnokságot.

Valószínű ugyanakkor, hogy a rióiaknak az idén nagyobb kihívásra kell számítaniuk a paulisták részéről, hiszen a Sao Paulo és a Palmeiras mellé felzárkózott a Robinhóval és az ifjú Neymarral megtáltosodó új állami bajnok, a Santos, s nehéz elképzelni, hogy a 37 évesen is ambiciózus Roby Carlos azért igazolt az év elején a Corinthiansba, hogy Ronaldóval együtt fordulóról fordulóra kifütyültesse magát.

S akkor az egymást hagyományosan jó teljesítményre serkentő Porto Alegré-i vetélytársakról, az Internacionalról és a Gremióról még nem is szóltunk.