Puskás helyén ült

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 13:49
null
Lapunk főszerkesztője, Szöllősi György Diego Maradona, valamint Orbán Viktor miniszterelnök társaságában<br />a FIFA-gálán
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, ahogyan 2009, a díj alapítása óta mindig, ezúttal is meghívta a gálára a Puskás Akadémia alapítóját.

 

Orbán Viktort, aki 2010 óta Magyarország miniszterelnöke, a televíziónézők is többször láthatták a hétfői zürichi gála közvetítése alatt, hiszen az egyik különleges, tengerentúlról érkező díszvendég, a futball történetének egyik legnagyobb egyénisége, Diego Maradona mellett ült. A futballrajongó kormányfő a gálán exkluzív interjút adott a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, aki Csányi Sándor MLSZ-elnökkel és Takács Mihállyal, a Puskás Akadémia főigazgatójával együtt elkísérte őt a svájci futballünnepre.

– Maradonával találkozni, kezet fogni, szelfizni a díjátadó legnépszerűbb vendégeinek is különleges élmény volt. Ön a szervezők jóvoltából mellette ült. Beszéltek egymással?
– Az én generációmnak ő olyan, mint Nemo kapitány, aki mindent meghódít, mindent elér, mégis megközelíthetetlen. Még sohasem találkoztunk, ő a legenda maga. Beszélgetésről nemigen lehetett szó, mert nem tudok spanyolul, ő pedig angolul, de kifejezte Puskás és a magyarok iránti tiszteletét, amikor bemutattak neki, és ha jól értettem, Kubából érkezett az ünnepségre, nem Argentínából. Őt persze nem volt szükséges bemutatni, ismeri az egész világ, ahogyan egykor Puskást. Hiszen a lényeg ez: azért ülhettem mellette, mert valójában az Öcsi bácsinak járó helyen ültem, Puskás székét tartották fenn a róla elnevezett akadémia alapítójának. Ebben a minőségemben kapok meghívást évről évre, miniszterelnökök nem járnak a FIFA-gálára.

– Sorrendben nyolcadik alkalommal adta ki a FIFA a Puskás-díjat. Mit szól a győztes gólhoz?
– A magyar futball képviselőit egyelőre csak Öcsi bácsi miatt hívják erre a rangos eseményre, most is több tucatszor hangzott el a legismertebb magyar sportoló neve a műsorban, de reméljük, hamarosan az új magyar Puskások is eljutnak a világhírnévig. Ami a díjnyertes gólt illeti, gumilabdával látni sokszor, hogy ilyen, a fizika törvényeit meghazudtolni látszó irányt vesz a labda, mint ebben az esetben. De bőrlabdával, nagypályán még nem láttam hasonlót. A futballban minden lehetséges.

– Cristiano Ronaldo, Neymar, Ibrahimovic és más szupersztárok után most a kevésbé ismert nevű Mohd Faiz Subri nyerte a Puskás-díjat. Egyetért a döntéssel?
– Egyet kell hogy értsek, hiszen a díj szabályai szerint szurkolók millióinak a szavazata dönt. Az, hogy ezúttal egy viszonylag ismeretlen, malajziai futballista kapta az elismerést, csak aláhúzza Puskás kijelentését, amely szerint a futball mindenkié!

– Kikkel találkozott, miről beszélgetett a nemzetközi sportolói és sportdiplomata-társaságban?
– Sokakkal beszéltem, informális egyeztetéseket folytattam több befolyásos sportvezetővel, akiktől segítséget remélhetünk a 2024-es budapesti olimpiai pályázatunk ügyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik