PSG: Evra úgy kért bocsánatot, hogy közben újra beszólt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.20. 08:28
null
Patrice Evra és korábbi főnöke, Sir Alex Ferguson az MU–PSG meccsen az Old Traffordon (Fotó: AFP)
Patrice Evra kiadósat élcelődött azon, hogy korábbi csapata, a Manchester United kiejtette a PSG-t a labdarúgó Bajnokok Ligájából, ám kissé túllőtt a célon. A párizsiak elítélték a szerintük vastagon homofób megnyilvánulást, burkoltan jogi lépéseket helyeztek kilátásba – Evra most a közösségi médiában szabadkozott, és közben áttolta a felelősséget a francia sajtóra.

 

A szintén a közösségi médiában posztolt, MU-diadalt éltető videói egyikében Patrice Evra meglehetősen keresetlenül fogalmazott: „Párizsiak, egyszerűen b..zik vagytok, nem mondhatok mást. A D-csapatunkkal is megcsináltunk titeket. Olyan gyerekek játszottak, akik annak idején a cipőmet pucolták. Még spermájuk sincs. P..cik vagytok, na.”

Mindezt megfejelte azzal, hogy egy újabb posztban beígért egy pofont Jérome Rothennek, amiért a korábbi monacói csapattárs a médiában elítélte a megnyilvánulását.

A PSG már keményebben reagált, homofóbnak, rasszista indíttatásúnak minősítette Evra sokkoló, egyben támadó szavait, elítélte azokat, és segítséget ígért a diszkrimináció ellen harcoló civil szervezeteknek arra az esetre, ha jogi útra terelik az ügyet.

Evra – aki juniorként futballozott a PSG-ben – legújabb posztjában „hatalmas félreértésnek” minősítette a történteket, szerinte szavait kiforgatták.

„Készítettem egy vicces videót, és mert a homoszexualitással összefüggő szavakat használtam, a francia média úgy állított be, mintha bajom lenne a homoszexuálisokkal. Nem vagyok homofób, hiszen ismernek, én vagyok Mister Love this Game. Mindenkit szeretek. De ha megsértettem valakit, bocsánatot kérek, hiszen nem állt szándékomban ilyesmit tenni, egyszerűen le akar járatni a francia média. Az egyenlőség híve vagyok, elfogadok mindenkit, bárhogyan élje is az életét. Anyám úgy nevelt, hogy ne ítélkezzem senki felett se. Rólam is csak a magasságos Isten ítélkezhet.”

A korábbi 81-szeres francia válogatott futballista ezt követően a francia sajtóhoz intézte szavait.

„Együtt kellene fáradoznunk azon, hogy jobbá tegyük a világot. Szóval álljanak le a negatív hullámkeltéssel, mert engem úgysem fognak sarokba szorítani. Hangsúlyos üzenet ez a francia sajtónak, amely mindig kiforgatja a szavaimat. Már nem vagyok válogatott, miért foglalkoznak velem? Ilyen unalmas az életük? Mi szükség az efféle hírverésre, miért kell az én videómmal telerakni mindent? Annyira negatív társaság vagytok, hogy még csak azt sem szeretném, ha a videómból erőt merítenétek. Szóval, srácok, hagyjátok ezt abba, mert nem tetszik a játékotok. PEDIG ÉN SZERETEM EZT A JÁTÉKOT!”

Evra és a francia sportsajtó konfliktusos viszonyának hátteréről tudni kell, hogy Franciaországban sokan őt, az akkori csapatkapitányt tekintik az egyik fő felelősnek azért a szakmai és emberi kudarcért, ami a francia labdarúgó-válogatott 2010-es világbajnoki szereplését kísérte.

EVRA BOCSÁNATKÉRŐ VIDEÓJA



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik