PSG: egy a Bayernből, egy a BVB-ből – velük erősíthet Tuchel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.21. 14:31
null
Jérome Boateng sorsa továbbra is kérdéses a Bayernnél (Fotó: AFP)
A L'Équipe francia sportnapilap szerint Thomas Tuchel a Bayern München védőjével, Jérome Boatenggel, valamint a Borussia Dortmund középpályásával, Julian Weigllel bővítené a Paris Saint-Germain keretét.

 

Boatenggel kapcsolatban a szezon végén vetődött fel a távozás lehetősége. A német válogatott védő új kihívásra vágyott, a bajorok új edzője, Niko Kovac azonban meggyőzte a játékost, hogy maradjon, így Tuchelnek nehéz lesz Párizsba csábítania. Ha Boatenget nem sikerül megszerezni, úgy a német szakember figyelme a Milanban futballozó Leonardo Bonucci felé fordulhat a L'Équipe szerint.

Tuchel másik kiszemeltjét jól ismeri, Weigl 2015-ben az ő kérésére érkezett a Dortmundhoz, amelynél szépen fokozatosan alapemberré vált, és azóta a német válogatottban is bemutatkozhatott. Bár az előző idénye nem sikerült túlságosan jól – Joachim Löw nem is vitte ki a világbajnokságra –, érdeklődőből így sincs hiány, a PSG mellett a Barcelona is szívesen látná a soraiban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik