PSG: C. Ronaldo helyett inkább Ribéryt vagy Nasrit szeretnék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 16:20
Leonardo, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának brazil sportigazgatója a La Gazzetta dello Sportnak beszélt együttese átigazolási politikájáról. A sportvezető elmondta: céljuk a nagynevű francia játékosok hazacsábítása, nem pedig Cristiano Ronaldo, Edinson Cavani vagy Wayne Rooney leigazolása.

„Szeretném, ha a nagy francia játékosok nálunk játszanának. Nem Karim Benzemára gondolok persze, de Samir Nasrit, Franck Ribéryt vagy Yohan Cabayét el tudnám képzelni újra a francia élvonalban” – mondta a PSG sportigazgatója.

Leonardo kitért azokra a pletykákra is, miszerint a nyáron hatalmas összegekért több világsztár is érkezik Párizsba.

„Sokan szeretnének a PSG-ben játszani, és nem állítom azt, hogy nem lesznek a közeljövőben nagy igazolásaink, de azt elmondhatom, hogy nem tettünk ajánlatot sem Cristiano Ronaldóra, sem Edinson Cavanira, sem Wayne Rooneyra” – tette hozzá a brazil, aki azt is elmondta, véleménye szerint Zlatan Ibrahimovic szeret náluk játszani.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik