Portugália: Casillas-parádé, a Porto ismét megverte a Benficát

Vágólapra másolva!
2016.02.12. 23:32
null
Héctor Herrera (balra) és Kosztasz Mitroglu is betalált, győzelmet előbbi játékos ünnepelhetett (Fotó: AFP)
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának rangadóján a Porto idegenben 2–1-re legyőzte a listavezető Benficát, ezzel három pontra csökkentette hátrányát a lisszaboni csapattal szemben. A vendégek hátrányból felállva nyertek, kapujukban Iker Casillas kiváló teljesítményt nyújtott.

Az „O Clássico”, vagyis a portugál bajnokság „el Clásicója” a Benfica számára kezdődött jobban, hiszen a hazai közönség előtt pályára lépő lisszaboni csapat a 18. percben Kosztasz Mitroglu találatával megszerezte a vezetést. A görög válogatott csatár a Manchester Uniteddel is szóba hozott, 18 esztendős Renato Sanches remek kiugratása után Iker Casillas mellett a kapuba passzolt (1–0).

A Porto válasza nem sokáig váratott magára, a kék-fehérek tíz perccel később egyenlítettek. A mexikói Héctor Herrera kapott labdát a tizenhatos előterében, majd kissé balról, 20 méterről a bal alsó sarokba lőtt. Nem volt kimondottan erős lövés, de nagyon jól volt helyezve (1–1).

A második félidő elején a Benfica veszélyeztetett többet, az 53. percben a villámgyors kontratámadás végén Nicolás Gaitán vette célba a vendégek kapuját, de Casillas óriási bravúrt bemutatva leért a hosszú alsóba tartó labdára.

A játékrész közepén a Porto fordított, Jaszin Brahimi alakított ki helyzetet a kameruni Vincent Aboubakarnak, aki egy az egyben szépen megverte emberét, majd közelről a kapuba bombázott – Júlio César csak beleérni tudott a labdába (1–2).

Két perccel később a Benfica majdnem egyenlített, ám a Porto védője, Bruno Martins Indi hajmeresztő „mentési kísérletét" Casillas reflexből a léc fölé paskolta. A Real Madrid korábbi kapusa egy perccel később lábbal is védett egy nagyot, és döntő érdemeket vállalt abban, hogy a Porto a mostani bajnokságban másodszor is megverte a Benficát.

A lisszaboni együttes a városi rivális Sportingtól is kikapott az ősszel, tehát a rangadókon még nem szerzett pontot ebben az idényben. A Porto hátránya három pontra csökkent a nyolcmeccses győzelmi szériájának búcsút mondó Benficával szemben.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

PORTUGÁLIA. 22. FORDULÓ
Benfica–FC Porto 1–2 (Mitroglu 18., ill. H. Herrera 28., Aboubakar 65.)
Az élcsoport: 1. Benfica 52 pont, 2. Sporting CP 52 (21 mérkőzés), 3. Porto 49, 4. Braga 39 (21)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik