Platini a mi esélyeinket is növelné a 2018-as vb-szereplésre

Vágólapra másolva!
2014.08.28. 15:45
null
Platini azon dolgozik, hogy minél több európai csapat juthasson ki a vb-re (Fotó: Reuters)
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke hivatalosan megerősítette, hogy nem indul a FIFA elnöki posztjáért. A sportvezető azonban kijelentette, már nem támogatja a nemzetközi szövetséget irányító Joseph Blattert, és azon dolgozik, hogy újra 15 európai válogatott vehessen részt a világbajnokságon.

„Ma reggel tájékoztattam az ötvennégy európai szövetség vezetőjét, hogy továbbra is az UEFA elnöke maradok. A szívemből döntöttem így, a futballt választottam, a szenvedélyemet. Az motivál, hogy továbbra is az európai szövetség vezetője legyek. Futballistaként mindig ki akartam tölteni a szerződésemet, és ezt szeretném tenni az UEFA-nál is” – nyilatkozta Michel Platini mai sajtótájékoztatóján Monacóban.

„Az európai labdarúgás még sohasem volt olyan erős, mint most. Sokan azt várták tőlem, hogy megpróbáljam átvenni a FIFA vezetését. De nem ez a célom, engem most csak az UEFA érdekel, nem pedig a FIFA.”

Platini még júniusban nyilatkozott úgy, hogy „nem lenne jó a futballnak”, ha Joseph Blattert újraválasztanák 2015-ben.

„Csak annyit mondtam, hogy már nem támogatom Blattert. Az eddigi elnökválasztásokon mellette álltam, de a kétezer-tizenötös szavazáson már nem támogatom, és bízom benne, hogy olyan vezető váltja, aki az európai labdarúgás további fejlődését is elősegíti. A FIFA-nak megújulásra van szüksége” – mondta most a korábbi futballista.

„Nem azért döntöttem így, mert félek attól, hogy Blatter legyőz a szavazáson. Kétezer-hétben sem féltem, pedig kevés esélyem volt elnyerni az UEFA elnöki posztját Lennart Johanssonnal szemben” – tette hozzá Platini.

Az európai szövetség első embere gratulált Németországnak a világbajnoki címhez, és jelezte, minden erejével azon dolgozik, hogy Európa több válogatottat delegálhasson a következő világbajnokságra.

„Nem félek attól, hogy kevesebb európai csapat lesz a vébén Blatterék miatt, sőt az a dolgom, hogy még több legyen. Újra tizenöt válogatottnak kellene kvalifikálnia Európából, hiszen mi adtuk az idei világbajnokot is. A következő FIFA végrehajtó bizottsági ülésen ezt fogom javasolni” – jelentette ki a francia vezető.

Platini szerint a 2020-as Európa-bajnokságon nagy sikert arat majd, hogy nem egy országra nehezedik a kontinensviadal megrendezése, hanem 13 különböző európai város ad otthont a küzdelmeknek. A 19 pályázóval, köztük Budapesttel kapcsolatban azt mondta, bízik benne, hogy olyan városok is lehetőséget kapnak, amelyeknek eddig nem volt esélyük ilyen rangos futballeseményt rendezni.

A sajtótájékoztatón a pénzügyi fair play is szóba került, amelynek segítségével az európai futballklubok adósságállományát 1.7 milliárd euróról 800 ezer euróra sikerült visszaszorítani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik