Pályázat: Vincze Ottó fociprogramra hívja a családokat

2010.06.01. 12:33
Címkék
„Pályán a család" alcímmel az E.ON Magyarország családi fociprogramot hirdetett. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával létrejött 30 millió forintos pályázat a családok közös időtöltésére helyezi a hangsúlyt, és olyan sportkluboknak kíván támogatást nyújtani, amelyek teret adnak a családi fociprogramoknak.

Az E.ON bővíti szponzorációját, és Magyarországon elsőként támogatja az utánpótlást. A program családokat ér majd el, és szervezett keretek között buzdít a sportra.

A klubok pályázatának elbírálása, a kapcsolattartás és az ellenőrzés a program nagykövetének, Vincze Ottónak a feladata lesz.

„Örömteli, hogy aktív részese lehetek egy olyan akciónak, amely Magyarországon egyedülálló. Gyermekkoromban szüleink nekünk is példát mutattak sportolásban, és testvéremmel együtt szerencsére válogatott szintre jutottunk. Ez a program remélhetőleg még több családot mozdít majd meg" – mondta Vincze Ottó.

A pályázat lényege, hogy olyan magyarországi klubok jelentkezhetnek, amelyben a családok együtt sportolhatnak. Főképp utánpótlás-nevelő bázisok, amelyek a szülőket is bevonják majd az edzésekbe, fejleszthetik az infrastruktúrát, és továbbképzéseket is alkalmazhatnak.

A pályázat összértéke 30 millió forint, amelyet a tíz nyertes pályázat között osztanak el.

További információt a www.eon.hu oldalon találhatnak.

Legfrissebb hírek

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
24 perce

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
49 perce

Fölényes győzelemmel zárt a magyar válogatott a női labdarúgó-vb-selejtezőben

Magyar válogatott
1 órája

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Tenisz
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Kazahsztán elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája

Schäfer András hatalmas bombájával fordítottunk a kazahok ellen – videó

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik