Olaszország: Buffon is a nevét adja a volt Honvéd-igazgató boraihoz

Vágólapra másolva!
2016.05.13. 12:40
Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd korábbi nemzetközi igazgatója nagy fába vágta a fejszéjét: híres labdarúgók nevével fémjelzett borok forgalmazásába kezdett.

Cordella borászata a Juventus és az olasz válogatott kapusa, Gianluigi Buffon, valamint a Real Madridban és az Interben is megforduló chilei Iván Zamorano után a 121-szeres holland válogatott Wesley Sneijderrel is megállapodást kötött, így a jelenleg a Galatasarayban játszó középpályás lesz a Fabio Cordella Pincészet harmadik arca.

A Buffon nevével fémjelzett borkollekció a „Buffon 1” nevet viseli, míg a Zamoranóról elnevezett borok az „El Gran Capitán” nevet kapták.

A copertinói borvidékről származó borok mellett – amelyeknek többek között Sir Alex Ferguson és Roberto Mancini is nagy rajongója – olívaolajat is forgalmazó Cordella a „WS 10” nevet adta a Sneijder által fémjelzett boroknak, és elmondta, ismerve a holland technikai képzettségét, a róla elnevezett borok biztosan varázslatosak lesznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik