Női labdarúgó-vb: Blatter nélkül sem úszták meg a FIFA vezetői

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 10:16
A közönség kifütyülte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megjelent vezetőit Vancouverben a női világbajnokság vasárnapi döntője után.

A díjátadást megelőzően a hangosbemondó felkérte a szurkolókat, hogy üdvözöljék a bevonuló mintegy tízfős FIFA-küldöttséget, mire a publikum hangos pfújolásba kezdett. A trófeát végül Issa Hayatou, az afrikai szövetség vezetője adta át a fináléban a japánokat 5–2-re legyőző amerikaiaknak.

A kameruni sportdiplomata azután került hálátlan szerepkörbe, hogy Joseph Blatter FIFA-elnök – regnálása során először – nem utazott el a női vb-re, a CONCACAF-térség futballját irányító Jeffrey Webbet pedig több mint egy hónapja letartóztatták Svájcban.

Blatter vasárnap úgy nyilatkozott, hogy amíg a korrupciós botrány kivizsgálása zajlik, nem vállal „utazási kockázatot”. A 79 éves svájci sportvezetőt május végén választották meg ötödik alkalommal a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, az amerikai hatóságok nevében fellépve hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Június elején kiderült, hogy az Egyesült Államokban szövetségi nyomozás folyik Blatter ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik