Női foci: részmegállapodás, ismét pályára lép a dán csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.20. 15:01
Részleges megegyezés született a dán szövetséggel (DBU), így pályára lép a horvátok ellen a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő dán női labdarúgó-válogatott.

A DBU nem közölt részleteket pénteken kiadott közleményében, de megemlítette, hogy a jövő keddi, zágrábi összecsapás után a két fél folytatja az egyeztetéseket. A megállapodás szerint – melyet a válogatott részéről is aláírtak – a hosszú távú megoldás érdekében a tárgyalásokba bevonják a nemzetközi játékos-szakszervezetet (FIFPro) és az európai szövetséget (UEFA) is.

„Fontos, hogy ez az egyezség megszületett, mert így lehetővé vált, hogy lejátsszuk a soron következő összecsapást” – mondta Pernille Harder, az Eb-ezüstérmes dánok csapatkapitánya.

A skandinávok bérvita miatt nem lépnek pályára a svédek elleni, pénteki (mai) göteborgi vb-selejtezőn. Az UEFA a találkozó kiírt időpontja után dönt arról, milyen szankciókkal lép fel a dánokkal szemben.

A felek már fél éve tárgyalnak, a válogatott labdarúgók az eddiginél jelentősen több javadalmazást szorgalmaznak.

Követelésük teljesüléséért szeptemberben nem álltak ki a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen, utána viszont Gyirmóton 6–1-re legyőzték a magyarokat vb-selejtezőn.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik