NL: a görögök kapitánya szerint lustán kezdtek, későn eszméltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 23:37
A Magyarország-Görögország (2-1) Nemzetek Ligája-mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek kapitánya, Michael Skibbe a rossz kezdésüknek tudta be a vereségüket.

„Először is gratulálok a magyar válogatottnak – kezdte értékelését a görögök német kapitánya, Michael Skibbe. – Úgy kezdtük a meccset, mintha egy barátságos mérkőzés lenne. Nem voltunk elég gyorsak, nem voltunk elég élesek. A kapott gól után egy kicsit feljavultunk, voltak lövéseink. A második félidő már egyértelműen jobban sikerült, megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk megszerezni a második gólunkat, amiben a hazaiak kapusa is nagy szerepet játszott. Ekkor már fölényben játszottunk, hetven százalékban nálunk volt a labda, de nem voltunk elég szerencsések ahhoz, hogy egyenlíteni tudjunk.”„Először is gratulálok a magyar válogatottnak – kezdte értékelését a görögök német kapitánya, Michael Skibbe. – Úgy kezdtük a meccset, mintha egy barátságos mérkőzés lenne. Nem voltunk elég gyorsak, nem voltunk elég élesek. A kapott gól után egy kicsit feljavultunk, voltak lövéseink. A második félidő már egyértelműen jobban sikerült, megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk megszerezni a második gólunkat, amiben a hazaiak kapusa is nagy szerepet játszott. Ekkor már fölényben játszottunk, hetven százalékban nálunk volt a labda, de nem voltunk elég szerencsések ahhoz, hogy egyenlíteni tudjunk.”

„A következő meccset ismét Magyarország ellen játsszuk, sokkal intenzívebben, gyorsabban kell játszanunk, már a mérkőzés elejétől fogva. Kiértékeljük a tapasztalatokat, de hozzá kell tenni, hogy a mai meccset sérülések is befolyásolták, Mitroglut ezért nem tudtuk a kezdőcsapatba jelölni” – folytatta a szakember, aki hangsúlyozta nem lepte őt meg a magyar csapat.

„Megvoltak a helyzeteink a magyar csapat játékától, és attól függetlenül, hogy nálunk kik kerültek be a csapatba. A vereségnek az az oka, hogy lustán kezdtünk és későn eszméltünk.”

A mieinket irányító Marco Rossi értékelését itt olvashatja!

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT, 2. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 2–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. V: Kulbakov (fehérorosz)
Magyarország:
Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Fiola – Nagy Á. – Varga R. (Lovrencsics G., 62.), Kleinheisler, Kovács I. (Pátkai, 81.), Sallai R. – Szalai Á (Eppel, 69.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Görögország: Barkasz – Toroszidisz, Manolasz (Ikonomu, 52.), Papasztathopulosz, Cavellasz (Lykojannisz, a szünetben) – Kurbelisz, Buhalakisz – Hrisztodulopulosz, Fortunisz, Pelkasz – Donisz (Mitroglu, a szünetben). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
Gól: Sallai R. (15.), Kleinheisler (43.), ill. Manolasz (18.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik