Nemzetek Ligája: Löw és Deschamps is elégedett az iksszel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 15:05
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Didier Deschamps, a világbajnok francia nemzeti együttes edzője is elégedett volt saját csapatának teljesítményével a két gárda 0–0-s döntetlennel végződő csütörtök esti, müncheni Nemzetek Ligája-összecsapását követően.

Az eredménnyel és a mutatott játékkal is együtt tudok élni” – értékelt röviden az 58 éves Joachim Löw, akinek vezetésével a nyári, oroszországi világbajnokságon egy győzelemmel és két vereséggel már a csoportkör után búcsúra kényszerült az akkor címvédő Nationalelf.Az eredménnyel és a mutatott játékkal is együtt tudok élni” – értékelt röviden az 58 éves Joachim Löw, akinek vezetésével a nyári, oroszországi világbajnokságon egy győzelemmel és két vereséggel már a csoportkör után búcsúra kényszerült az akkor címvédő Nationalelf.

Többször elmondtam már, hogy a fiatalabb játékosok beépítése egy hosszabb folyamat, nem megy egyik napról a másikra – mondta Löw, akit a sikertelen vb-szereplés után és azóta is sok kritika ért. – Most is láthattuk, hogy az olyan védők, mint Mats Hummels és Jerome Boateng vagy akár egy rutinos középpályás, mint Toni Kroos mennyire fontos a csapat számára. Az ilyen játékosoknak ott kell lenniük a pályán, hogy a tapasztalatukkal segítsék a válogatott eredményességét.”

Thomas Müller, a Bayern München támadója szerint sokan sokféleképpen vélekedtek már arról a vb óta, hogy milyen mértékű változásra van szüksége a német csapatnak, ugyanakkor Löwnek kell vállalni a felelősséget a módosításokért.

A kapitánynak rendelkezésére állnak azok a játékosok, akik már régóta válogatottak, és a felelőssége tudatában kell meghoznia a döntéseket az összeállítással és a keret tagjaival kapcsolatban” – vélekedett Müller, akinek a franciák ellen védekezésben is sokat kellett dolgoznia.

„Természetesen a kapitány részéről is nagy a motiváció, de nemcsak magának, hanem a játékosoknak is be akarja bizonyítani, hogy ezen a szinten minden négyzetméterért meg kell küzdeni.”

Didier Deschamps a mérkőzés után úgy fogalmazott, hogy egy Németországban elért döntetlen jó eredmény a számukra még akkor is, ha győzelemre készültek.

Nem szabad mohónak lennünk, hiszen a német válogatott valóságos traumát élt át a nyáron, és most kevés helyet hagyott nekünk a felszabadult játékra. A mérkőzés egyes részeiben talán mi voltunk a jobbak, más periódusokban talán ők” – foglalta össze gondolatait a 49 éves francia kapitány.

Paul Pogba, a Manchester United középpályása elismerte, hogy sem fizikailag, sem pedig lelkileg nincsenek még százszázalékos állapotban.

Mindenki láthatta, hogy mennyire küzdöttünk ma este, de nem szabad elfelejteni, hogy miután megnyertük a vb-t, már mehettünk is vissza a klubcsapatunkhoz, újabb kihívások vártak ránk. Ez eléggé megterhelő, a lábaink még mindig nehezebben mozdulnak, és persze egyikünk sem akar megsérülni, ahogyan a német játékosok sem. Remélem, ezt minden szurkoló észrevette” – nyilatkozta a 25 éves futballsztár.

A Nemzetek Ligája A osztályának 1. csoportjában vasárnap a franciák a hollandokat fogadják Párizsban, míg a németek felkészülési mérkőzésen lépnek pályára aznap Sinsheimben, Peru lesz a vendégük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik