Nem csak Podolski búcsúja miatt lesz érdekes a 31. német–angol

Vágólapra másolva!
2017.03.22. 14:41
null
Lukas Podolski szerdán utoljára lép pályára a német válogatottban Joachim Löw játékosaként (Fotó: AFP)
Szerdán rendezik a márciusi válogatott szünet egyik slágermérkőzését, a Németország–Anglia találkozót. A nagy múltú hagyományokra visszatekintő párharc 31. felvonásán nem tétre játszanak a felek, de a presztízs, Lukas Podolski búcsúja, valamint a feltörekvő fiatalok miatt így is érdekes összecsapásra van kilátás.

 

Ahogy azt már a felvezetőben említettük, a német és az angol nemzeti csapat 31. alkalommal találkozik egymással, Dortmundban viszont először. A német válogatott játékosai közül Julian Weigl és André Schürrle is hazai terepen, a Signal Iduna Parkban léphet pályára. Az angolok bizakodva tekinthetnek németországi fellépésük elé, hiszen a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésüket megnyerték nagy riválisuk otthonában. A szigetországi együttes 2001-ben máig emlékezetes meccsen, 5–1-re győzött a müncheni Olimpiai Stadionban, 2008-ban 2–1-re nyert Berlinben, ahol tavaly márciusban, kétgólos hátrányból felállva is győztesen (3–2) hagyta el a pályát.

A szerdai mérkőzés elsősorban Lukas Podolskiról szól, aki a tavaly nyári, franciaországi Európa-bajnokság után jelentette be, hogy nem kíván többet szerepelni a nemzeti csapatban, amelynek keretébe most utoljára válogatta be Joachim Löw szövetségi kapitány. A 31 éves, világbajnok támadó 2004 óta 129 mérkőzésen 48 gólt szerzett címeres mezben. Utolsó válogatottbeli fellépésén csapatkapitányként vezetheti ki övéit a Borussia Dortmund stadionjának gyepére.

MINDKÉT OLDALON LESZNEK HIÁNYZÓK

A németeknél Mesut Özil, Julian Draxler és Mario Gómez sem játszhat. Joachim Löw kedden azt mondta, hogy a trió tagjai kisebb sérüléssel bajlódnak, és szeretné, ha a vasárnapi, Azerbajdzsán elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre felépülnének.

„Özilnek és Draxlernek izomsérülése van, Gómeznek a közelítő izma fáj” – mondta a szakember, aki a szintén sérült Manuel Neuerre sem számíthat, helyére a PSG kapusát, Kevin Trappot hívta be a keretbe.

Az angol csapatból Michail Antonio és Phil Jones marad le a dortmundi találkozóról. A helyi szövetség (FA) közleménye szerint Jones a nemzeti csapat edzésén sérült meg, s el sem utazott a csapattal Németországba, hanem visszatért klubjához, a Manchester Unitedhez. Antonio, a West Ham United szélsője szintén kerettag volt, ám ő a londoni klub szombati bajnokiján térdsérülést szenvedett.

„Nagyon örülök, hogy ilyen meccsen tud elbúcsúzni a válogatottól Podolski, hiszen megérdemli. Az angol csapat elleni találkozóink mindig különlegesek, biztosan ennek is nagyszerű lesz a hangulata” – mondta Löw, aki reméli, hogy játékosa karrierje befejezése után is a futballban marad.

Podolski a drukkereknek írt köszönőlevelében úgy fogalmazott, a szurkolók szeretete és támogatása mindig nagyon fontos volt számára 13 éves válogatottbeli pályafutása során, motiválták őt, s emiatt mindig sikerre tört. Hozzátette, úgy tervezi, hogy ott lesz a jövő évi, oroszországi világbajnokságon, és szurkolóként segíti a német nemzeti csapatot.

Az összecsapás azonban nemcsak Podolski, hanem a pályafutásuk elején járó fiatal játékosok miatt is érdekes lehet. Az angoloknál Michael Keane (24 éves), Nathan Redmond (23) és James Ward-Prowse (22), míg a németeknél az RB Leipzig reménysége, a 21 esztendős Timo Werner debütálhat hazája A-válogatottjában.

A Sky Sports beharangozójának a Manchester Cityt erősítő Leroy Sané, valamint a Tottenham kulcsembere, Dele Alli a két főszereplője. A német futballista kapcsán kiemelik, hogy minden sorozatot figyelembe véve a Manchester City szezonbeli első 32 tétmérkőzésen mindössze hétszer került be a kezdőcsapatba, és csak egy gólt szerzett, a legutóbbi 13 találkozón viszont 12-szer kezdett, s a bizalmat hat góllal és két gólpasszal hálálta meg.

Alli korábban berobbant a köztudatba, őt már senkinek sem kell bemutatni, azt viszont talán kevesen tudják, 20 évesen és 21 naposan minden idők legfiatalabb játékosa lett, aki eljutott 10 gólig a Premier League-ben. Az sem mellékes, hogy 14 találatával a szezon eddigi legeredményesebb középpályása a PL-ben, megelőzve Gylfi Sigurdssont (8), válogatottbeli csapattársát, Adam Lallanát (7), valamint Manuel Lanzinit (7).

A két válogatott a 2016-os Európa-bajnokság óta veretlen, a németek akkor az elődöntőben a franciáktól, míg az angolok a legjobb tizenhat között az izlandiaktól kaptak ki.

A szerdai találkozó 20.45 órakor kezdődik.

NÉMETORSZÁG–ANGLIA
Dortmund,
Signal Iduna Park, 20.45 (Tv: Sport1)
A várható kezdőcsapatok
NÉMETORSZÁG:
Ter Stegen – Kimmich, Rüdiger, Hummels, Hector – Emre Can, Kroos – Sané, Th. Müller, Podolski – Werner. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
ANGLIA: Forster – Clyne, Cahill, M. Keane, Bertrand – Dier, Barkley – Lallana, Alli, Redmond – Rashford. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik