MLS: véget ért Steven Gerrard első tengerentúli szezonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 06:48
A DC United és a Seattle Sounders is kihasználta a hazai pálya előnyét az MLS rájátszásának első napján, és az egymeccses párharcokat megnyerve bejutott főcsoportja elődöntőjébe. Ez azt is jelenti, hogy ezzel véget ért a nyáron Liverpoolból a Los Angeles Galaxyhez szerződő Steven Gerrard első tengerentúli szezonja.

A Galaxy 2010 óta háromszor ütötte ki a Seattle-t a rájátszásból, de most idegenben szinte végig rohant az eredmény után. A 6., majd a 12. percben is hátrányba került, előbb Clint Dempsey, majd Nelson Haedo Valdez góljával. A második félidő egyetlen gólját Erik Friberg szerezte egy védelmi megingás után: a középre ívelt labdába két védő is belefejelt, miközben a kapus elcsúszott, így a Seattle játékosa az elé pattanó labdát a tizenhatos vonaláról a szinte üresen tátongó kapuba emelte.

A New Englandnak a nap gólja is kevés volt a továbbjutáshoz, Juan Agudelo hiába ollózott a washingtoni hálóba, ez is csak egyet ért, míg a hazaiak kétszer találtak be. A végén a Revolutionból Jemaine Jonest ki is állították.

MLS, RÁJÁTSZÁS
A FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

KELETI FŐCSOPORT
DC United–New England Revolution 2–1
(Pontius 45., Rolfe 83., ill. Agudelo 15.)

PÉNTEK HAJNALBAN JÁTSSZÁK
Montreal Impact–Toronto FC 0.00 (Tv: Eurosport)

A főcsoport-elődöntőben: NY Red Bulls (1. kiemelt)–Washington (4.)/Toronto (6.), Columbus (2.)–Washington (4.)/Montreal (3.)

NYUGATI FŐCSOPORT
Seattle Sounders–Los Angeles Galaxy 3–2 (Dempsey 5., Nelson Valdez 12., Friberg 73., ill. Lletget 6., Zardes 22.)

PÉNTEK HAJNALBAN JÁTSSZÁK
Portland Timbers–Sporting Kansas City 3.00 (Tv: Eurosport)

A főcsoport-elődöntőben: Dallas (1.)–Seattle (4.)/Kansas City (6.), Vancouver (2.)–Seattle (4.)/Portland (3.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik