Marco Rossi: Gyűlölök veszíteni

PIETSCH TIBOR (Dunaszerdahely)PIETSCH TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 14:33
null
Marco Rossi mosolyog, márpedig a temperamentumos olasz edző esetében ez azt is jelzi, hogy a Dunaszerdahely remek és eredményes csapat
A szakember a lenyűgöző felvidéki mentalitásról, a külföldi munkával járó áldozatról, a szövetségi kapitányi tisztségről és persze a Honvéddal kapcsolatos érzéseiről is beszélt lapunknak.

 

– Bár még két forduló hátravan az alapszakaszból, már eldőlt, hogy a Dunaszerdahely a felsőház tagjaként várhatja a rájátszást – hátra is dőlhetne a kanapén...
– Tény, amit a vezetők nyáron kértek tőlem, teljesítettem – mondta Marco Rossi, a DAC vezetőedzője. – Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magam részéről mindent elintéztem. Tavaly sem elégedtem meg azzal, hogy egy-két körrel a bajnokság vége előtt a Honvéd biztosan dobogós... Van még két meccsünk, azokon minél több pontot akarunk szerezni, hogy a folytatásnak a legjobb pozícióból vághassunk neki. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen egyfelől miénk a liga egyik legfiatalabb csapata, másfelől a riválisaink alaposan megerősítették a keretüket a téli szünetben. Miközben mi még mindig a nyáron eladott középcsatárunk, Pavol Safranko helyettesét keressük.

– A gólokat szaporán lövő Erik Pacinda személyében nem találták meg?
– Ő kényszerűségből játszik középcsatárt, valójában szélső. A kalapomat megemelem előtte, mert mindent megtesz a csapatért, ráadásul jól is játszik.

– Kalmár Zsolt is.
– Így van. Azzal, hogy ideigazolt, mindenki jól járt. Még ő is, hiszen rég töltött annyi időt a pályán, mint ebben az idényben. Én megadom neki a szabadságot, és ő él vele.

– Egyszerűen hangzik.
– Van, ami egyszerű a fociban, van, ami nem. Ha a hátralevő két fordulóban legalább három pontot szerzünk, harmincnyolccal zárjuk az alapszakaszt – huszonkét kör alatt még sosem gyűjtött össze ennyit a DAC. Azon vagyok, hogy történelmet írjunk. Ugyanakkor dühít, hogy már most négy-öt ponttal több lehetne. S ezt a négy-öt pontot nem a saját, hanem a játékvezetők hibái miatt veszítettük el.

– Legutóbb azt mondta, hogy a bírókkal nem foglalkozik többet.
– Velük nem is foglalkozom. Csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy jóformán minden meccsen hihetetlen tévedésekkel szembesülünk. Folyton azt kérdezgetem magamtól: miért? Természetesen tudom, milyen háttere van a Dunaszerdahelynek. Amit korábban ez ügyben elmondtam, most is tartom, a szlovák élvonalban van egy csapat, amely sokkal inkább magyar, mint szlovák, és ezt éreztetik is velünk. Mégsem fogom fel, miért kell amiatt hátrányt szenvednünk, mert több a magyar szurkolónk, mint a szlovák. Félreértés ne essék, nem arra vágyom, hogy segítsenek minket. Tiszteletet kérek, nem többet.

– Próbálom jobb kedvre deríteni: a Honvéd-tábor dalba foglalta a nevét, ezzel mi a helyzet Dunaszerdahelyen?
– Az a fontos, hogy a csapatot éltessék, ebben pedig az élen járnak. A lelkem mélyén tisztában vagyok azzal, hogy amit Kispesten átéltem, abban az edzői pályafutásom során már nem lesz részem – a Honvédot ezért is zártam egy életre a szívembe. Nagyon szorítok azért, hogy megnyerje a Magyar Kupát és bronzérmes legyen az NB I-ben.

– A DAC aranyérmes lehet?
– A klubnak az a célja, hogy bajnok legyen – idővel. Senki sem vár azonnali eredményt, mindenki előtt világos, hogy csak lépésről lépésre haladva lehet a legjobbá válni. Ami mostanság Dunaszerdahelyen történik, az azt mutatja, ha az idén nem is, néhány éven belül valóra válik az álom. Mert itt nemcsak stadion és edzőközpont épül, hanem különös mentalitás is kialakulófélben van. Olyan gondolkodásmód jellemzi az ittenieket, amely előbb-utóbb csakugyan aranyat érhet. Mivel nem vagyok jós, sajnos nem tudom megmondani, hogy amikor a csapat eléri a csúcsot, még én irányítom-e. Amikor tavaly nyáron aláírtuk a szerződést, mindenki boldog volt, meglátjuk, idén nyáron is azok leszünk-e.

– Mi szükséges ahhoz, hogy ön az legyen?
– Vívjuk ki a nemzetközi kupaszereplés jogát. Mindent megteszünk azért, hogy az összes mérkőzésünket megnyerjük, ha sikerül, olyan rosszul már nem jöhetünk ki belőle. Versenyben vagyunk még a Szlovák Kupában is, habár a következő körben a bajnokságból is kiemelkedő Nagyszombat vendégei leszünk, és tekintve, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás, bravúrt kell elérnünk. Mindazonáltal hiszek benne, hogy ott is győzhetünk – hiába múltam már el ötvenhárom, még mindig gyűlölök veszíteni, hiszen az is dühít, ha a fiammal szemben elbukom a kártyapartit...

– Hatodik éve, hogy Olaszországtól, egyben a családjától távol dolgozik. Meg lehet ezt szokni?
– Nem. Megvisel, hogy év közben alig látom a szeretteimet, nagyon hiányoznak. Az életemben a családtagjaim a legfontosabbak, ami tőlem telik, megteszem azért, hogy mindent megadjak nekik. Egyfelől mázlistának vallhatom magam, mert a futballnak köszönhetően erre van módom, másfelől ennek az az ára, hogy nem élhetjük az átlagos családok életét.

– Ha Olaszországban edzősködne, élhetnék.
– A jelek szerint nem vagyok elég jó ahhoz, hogy a szülőhazámban kapjak egy valamirevaló lehetőséget. Odahaza a mai napig mindenki úgy vélekedik, az olasz focinál nincs jobb a világon, amit másutt űznek, az csupán az amatőrök játéka. Ez odáig vezetett, hogy a nyári világbajnokságot majd a tévén nézzük... Talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy valami mégsem stimmel. Olaszországban senki sem hitt bennem, így a Honvédnál tapasztaltam meg, milyen az, amikor bíznak az emberben. Egyebek mellett ezért tartozom örök hálával a klubnak, sőt Magyarországnak.

– Előfordulhat, hogy egyszer szövetségi kapitányként viszonozza ezt?
– Amikor az ősszel arról írtak az újságok, hogy a magyar válogatott élére kerülhetek, egyszerre voltam meglepve és büszke. Ha a sors valóra váltaná ezt, hatalmas megtiszteltetésnek venném. Mivel ez egyelőre ábránd, az előttünk álló időszakban kizárólag arra összpontosítok, hogy a DAC-cal a lehető legjobb eredményt érjem el. Ez fontos lenne a városnak, a klubnak, a szurkolóknak és persze nekem is. Mert a futballban töltött évtizedek során annyit azért megtanultam: ha nem vagy sikeres, már senki sem emlékezik rád.

…ÉS JÖTT BAYERN!
DAC-korszak, avagy fejezetek a klub történelméből, 3. rész:

1988 – November 9-én a Bayern München játszik Dunaszerdahelyen! Az UEFA-kupa második fordulójának visszavágóján nézőcsúcs születik: 15 572 szerencsés szurkoló préselődik össze a lelátón (további 35 ezer jegyigénylőről szólnak a hírek...). A bajorok 2–0-ra nyernek, 5–1-es összesítéssel jutnak tovább.

1991 – Az Intertotó-kupában rendszeresen szereplő DAC megnyeri a csoportját.
1993 – A Szlovák Kupa döntőjében tizenegyesekkel kapnak ki a sárga-kékek a Kassától. Két évvel később a pozsonyi Interrel vívják a finálét, a történelem ismétli önmagát: megint tizenegyesekkel veszítik el a csatát.
1999 – Az előző évi kiesés után nyomban kiharcolja a feljutást a csapat, ám a bajnokság átszervezésének „köszönhetően" egy esztendő múltán ismét a második vonalban találja magát.
2008 – Miután egy évvel korábban a második ligától is elbúcsúzik, a harmadosztályú bajnokságot megnyeri a DAC, de az élvonalbeli Szenccel kötött fúzió révén nyomban két osztályt ugrik.
2012 – Újabb kiesés, majd – egy évvel később – újabb másodosztályú bajnoki cím.
2014 – A klub részvényeinek 80 százaléka Világi Oszkár tulajdonába kerül, az építkezés elkezdődik. A csapat felveszi a ma is használt nevét, FC DAC 1904-ként indul a bajnokságban.
2017– A gyengén rajtoló csapatot átvevő László Csaba a hetedik helyig hozza fel a DAC-ot, ám a maradáshoz ez nem elég: júniusban bejelentik, hogy Marco Rossi kettő plusz egy évre szóló szerződést ír alá.
2018 – A Felvidék bástyájának számító klub történelme immár 114 éve íródik – és íródjon még legalább 114 évig...
Forrás: fcdac.sk/hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik