Ligue 1: villámgyors fordítás, a Marseille nyerte meg a rangadót

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.02.16. 23:03
null
Rudi Garcia, a Lyon vezetőedzője nem tudta „kikiabálni” a győzelmet (Fotó: AFP)
A Marseille 2–1-re győzött a Lille vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 25. fordulójának vasárnap késő esti rangadóján, ezzel megerősítette pozícióját a tabella második helyén. A Lyon hazai pályán 1–1-re végzett a Strasbourg legénységével – nem sokon múlt, hogy a meccs az év talán legmeghökkentőbb öngóljával induljon.

LILLE–MARSEILLE 1–2

Az első félidőben Steve Mandanda kétszer is bravúrral akadályozta meg a hazaiakat a gólszerzésben, ám a második játékrész elején már neki sem volt varázsszere: gyors ellencsapás végén Victor Osimhen szépen átemelte felette a labdát – vezetett a Lille.

A 61. percben büntetőhöz jutott a Dimitri Payetet sérülés miatt nélkülöző Marseille, de akkor még nem jött össze a gól: Valentin Rongier tizenegyesét Mike Maignan gyors vetődéssel szögletre ütötte.

Az OM nem tört össze, a 67. percben egy öngóllal egyenlített – Valere Germain fejese után Reinildo Mandava is belecsúsztatott a labdába –, majd két perccel később, a Germain beadására remek ütemben érkező Dario Benedetto révén már vezetett.

Az előnyét a hajrában megtartó Marseille immár 14 forduló óta őrzi a veretlenségét.

ÖSSZEFOGLALÓ

LYON–STRASBOURG 1–1

A 4. percben Fernando Marcal, a Lyon brazil védője valamiért úgy döntött, hogy Anthony Lopes kapus pozíciójának ellenőrzése nélkül hazabombázza a labdát az ellenfél térfeléről. A messze kint helyezkedő portugál csapattárs hatalmas vágtával, a sérülést is kockáztatva kotorta ki a kapu felé guruló labdát.

ANTHONY LOPES MENTÉSE

Nem sokkal később Bertrand Traoré fejesével vezetést szerzett a Lyon, ám egy ellencsapás végén Kévin Zohi még a szünet előtt egyenlített (bár az asszisztens lest intett, a videobíró megadta a gólt). A Lyon számára nemcsak a két pont elvesztése a fájó, hanem Rafael sérülése is – a bokáját fájlaló brazilt már a 8. percben le kellett cserélni.

A Lyon mindössze két pontot kapart össze a legutóbbi négy fordulóban.

Egy kis stat: az 1996–97-es idény óta a Lyon most gyűjtötte a legkevesebb pontot (34) 25 forduló alatt, a Strasbourg viszont a legtöbbet (37). Akkor az OL nyolcadik, a Racing kilencedik lett.

A GÓLOK

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT

• A Brest már a szünetben három góllal vezetett a Saint-Étienne ellen, és bár a zöldek felzárkóztak, a három pont a bretonoknál maradt. A Saint-Étienne a negyedik bajnokiját veszítette el zsinórban.

• A liga legjobb védelmei közül nézett farkasszemet egymással kettő Reimsben, nem is született egynél több gól. A 18 éves El Bilal Touré csupán a negyedik élvonalbeli bajnokiját játszotta, de már a második tizenegyest bízták rá – és az Angers után a Rennes-nek is betalált.

FRANCIA LIGUE 1
25. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lyon–Strasbourg 1–1
(B. Traoré 21., ill. Zohi 42.)
Brest–Saint-Étienne 3–2 (Lasne 20., Charbonnier 38., Cardona 43., ill. Bouanga 54. – 11-esből, Diony 69.)
Reims–Rennes 1–0 (E. Touré 72. – 11-esből)
Lille–Marseille 1–2 (Osimhen 51., ill. Reinildo 67. – öngól, Benedetto 69.)

Korábban közölt eredmények
Szombat
Amiens–PSG 4–4
Bordeaux–Dijon 2–2
Nantes–Metz 0–0
Nimes–Angers 1–0
Toulouse–Nice 0–2
Péntek
Monaco–Montpellier 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 25 20 2 3 67–21 +46 62
2. Marseille 25 15 7 3 35–22 +13 52
3. Rennes 25 12 5 8 29–23 +6 41
4. Lille 25 12 4 9 30–27 +3 40
5. Monaco 25 11 5 9 41–40 +1 38
6. Montpellier 25 10 7 8 32–28 +4 37
7. Strasbourg 25 11 4 10 32–29 +3 37
8. Reims 25 9 9 7 23–19 +4 36
9. Nice 25 10 6 9 36–34 +2 36
10. Bordeaux 25 9 8 8 35–28 +7 35
11. Lyon 25 9 7 9 38–26 +12 34
12. Nantes 25 10 4 11 25–27 –2 34
13. Brest 25 8 9 8 32–33 –1 33
14. Angers 25 8 6 11 24–33 –9 30
15. Metz 25 6 10 9 24–32 –8 28
16. Saint-Étienne 25 8 4 13 27–41 –14 28
17. Nimes 25 7 6 12 25–37 –12 27
18. Dijon 25 6 8 11 24–31 –7 26
19. Amiens 25 4 9 12 29–47 –18 21
20. Toulouse 25 3 4 18 21–51 –30 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik