Ligue 1: tíz emberrel is nyert, újra ötödik a Montpellier

Vágólapra másolva!
2020.02.09. 18:57
null
Dalort góljánál még könnyebb meccsre számítottak a hazaiak (Fotó: AFP)
Kiszenvedte a győzelmet hazai pályán a Montpellier a Saint-Étienne ellen a francia labdarúgó élvonal 24. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A hazaiak gyorsan előnybe kerültek, utána azonban egy kiállítás miatt jobbára védekeztek. A Strasbourg könnyedén elintézte a Reimst. 

MONTPELLIER–SAINT-ÉTIENNE 1–0

Ezt megelőzően a Saint-Étienne az utóbbi öt bajnokijából négyet is elvesztett, és közel került a kieső zónához, így kifejezetten fontos volt számára a Montpellier elleni mérkőzés. A hazaiak az 5. helyen kezdték meg a fordulót, és ennek megtartásához győzelemre volt szükségük.

A két csapat között tehát nagy volt a különbség a tabellán, ám ez a pályán sokáig nem jött ki. A gólcsendet a 25. percben Andy Delort törte meg, aki egy beadás után fejjel szerezte meg a vezetést a Montpellier-nek (1–0). A 41. percben aztán jött a fordulat, Salomon Junior Sambia gólhelyzetben (leghátul helyezkedő védőként) szabálytalankodott a vendégek támadójával szemben, ám még éppen a tizenhatoson kívül – a kiállítást azonban Sambia nem kerülhette el.

A második félidőben, kihasználva az emberelőnyt, még többet próbálkozott a Saint-Étienne csapat, de a hazaiak végig koncentráltak maradtak. Az utolsó percekben sorjáztak a vendégek helyzetei, ám betalálniuk nem sikerült, így maradt az 1–0.

STRASBOURG–REIMS 3–0

Két középmezőnybeli, azonos pontszámmal álló csapat találkozott vasárnap délután egymással Strasbourgban. A meccs is hasonlóan kiélezett volt, amíg a Reims a mezőnyben nőtt ellenfele fölé, addig a hazaiak több és veszélyesebb helyzeteket tudtak kidolgozni.

Utóbbinak lett előbb eredménye – szögletet követően az 50. percben Alexander Djiku juttatta lábbal a kapuba a labdát (1–0). A vezetés birtokában még magabiztosabban futballoztak a hazaiak, míg a Reims a 80. percig egyszer sem rúgott kapura a második játékrészben.

Végleg a 82. percben dőlt el a meccs, ekkor egy parádés akciót követően Majeed Waris passzolta a kapuba a labdát (2–0). Itt még nem volt vége, a 93. percben egy büntetőt is kapott a hazai csapat, amit Kenny Lala értékesített (3–0).

FRANCIA LIGUE 1
24. FORDULÓ
Montpellier–Saint-Étienne 1–0 (A. Delort 25.)
Strasbourg–Reims 3–0 (Djiku 50., Waris 82., K. Lala 93. – 11-esből)
Szombaton játszották
Olympique Marseille–Toulouse 1–0 (Payet 51.)
Amiens–Monaco 1–2 (Guirassy 9., ill. Ben Yedder 85., Szlimani 93.)
Dijon–Nantes 3–3 (Mavididi 15., 90., Júlio Tavares 24., ill. M. Simon 20., Alphonse 34. – öngól,
Andrei Girotto 92.)

Metz–Bordeaux 1–2 (Niane 2., ill. Basic 51., Oudin 84.)
Nice–Nimes 1–3 (C. Maurice 6., ill. Landre 43., Philippoteaux 53., M. Koné 92.)
Rennes–Brest 0–0
Pénteken játszották
Angers–Lille 0–2
Később
PSG–Lyon 4–2 (Di María 22., Mbappé 38., Marcal 47. – öngól, Cavani 81. ill. Terrier 52., M. Dembélé 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 24 20 1 3 63–17 +46 61
2. Marseille 24 14 7 3 33–21 +12 49
3. Rennes 24 12 5 7 29–22 +7 41
4. Lille 24 12 4 8 29–25 +4 40
5. Montpellier 24 10 7 7 32–27 +5 37
6. Strasbourg 24 11 3 10 31–28 +3 36
7. Monaco 24 10 5 9 40–40 0 35
8. Bordeaux 24 9 7 8 33–26 +7 34
9. Lyon 24 9 6 9 37–25 +12 33
10. Reims 24 8 9 7 22–19 +3 33
11. Nice 24 9 6 9 34–34 0 33
12. Nantes 24 10 3 11 25–27 –2 33
13. Brest 24 7 9 8 29–31 –2 30
14. Angers 24 8 6 10 24–32 –8 30
15. Saint-Étienne 24 8 4 12 25–38 –13 28
16. Metz 24 6 9 9 24–32 –8 27
17. Dijon 24 6 7 11 22–29 –7 25
18. Nimes 24 6 6 12 24–37 –13 24
19. Amiens 24 4 8 12 25–43 –18 20
20. Toulouse 24 3 4 17 21–49 –28 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik