Ligue 1: a Lyon könnyedén elbánt a fáradó bravúrcsapattal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 19:02
null
Ízelítő a déli derbiről: a monacói Bernardo Silva repül, a nizzai Jean Michaël Seri a hátán (Fotó: Action Images)
Lendületben a Lyon: a néhány napja a Bordeaux-t okító OL szombaton az Angers vendégeként is 3–0-ra győzött a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1), és jön felfelé a tabellán. A Monaco a Nice elleni rangadó megnyerésével megerősítette pozícióját a második helyen.

 

A kora esti mérkőzés gyakorlatilag az első húsz percben eldőlt: a 13. percben Christophe Jallet belőtte a Lyon vezető gólját, három perccel később Thomas Mangani egy durva belépőért pirosat kapott, azaz megfogyatkozott az Angers.

NANTES: 11-ES SOROZAT!
• A Bastia sorozatban a negyedik hazai bajnokiját nyerte meg. A hazai csapatból a kapust, a Troyes-ból két mezőnyjátékost állítottak ki.
• A Reims a héten már másodszor nyert.
• A Toulouse a korábbi fradistával, Somáliával a soraiban döntetlent harcolt ki a 11 forduló óta veretlen Nantes ellen.
• A Lorient emberhátrányban egyenlített a Montpellier ellen.
• Már a 8. percben villant a piros lap a Guingamp egyik játékosának, a bretonok mégsem kaptak ki az Ajacciótól.

A második félidő elején Rasid Gezzal jól helyezett lövéssel növelte az előnyt, majd a hajrában Corentin Tolisso is beköszönt az újoncnak. Az OL október vége óta először nyert bajnokit idegenben.

Sikerével a Lyon egypontnyira megközelítette az Angers-t, amely a remek őszi szezon után kezd fáradni – a legutóbbi öt fordulóban négyszer kikapott.

Hazai győzelem született a szombat kora délutáni rangadón: a második helyezett Monaco kemény meccsen 1–0-ra legyőzte regionális riválisát, a 24. fordulót a harmadik helyen váró Nice-t.

A labdát addig is többet birtokló vendégek a második félidő elején emberelőnybe kerültek – Nabil Dirar egy percen belül két sárgát kapott, egyet szabálytalanságért, egyet reklamálásért –, de nem tudtak élni a lehetőséggel, sőt ők kaptak gólt: a 81. percben Tiémoué Bakayoko úgy piszkált bele Joao Moutinho szabadrúgásába, hogy a vonalon maradó nizzai kapus nem védhetett.

A csereként beálló Bakayoko az első élvonalbeli bajnoki gólját szerezte monacói színekben.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
24. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Monaco–Nice 1–0 (T. Bakayoko 81.)
Angers–Lyon 0–3 (Jallet 13., Gezzal 46., Tolisso 81.)
Lorient–Montpellier 1–1 (Cabot 49., ill. Bérigaud 45+2.)
Gazélec Ajaccio–Guingamp 0–0
Bastia–Troyes 2–0 (Ayité 10., 82. – a másodikat 11-esből)
Caen–Reims 0–2 (Bifouma 20., Oniangué 63.)
Toulouse–Nantes 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 24 21 3 61–11 +50 66
2. Monaco 25 12 9 4 36–28 +8 45
3. Nice 25 11 6 8 38–29 +9 39
4. Angers 25 10 7 8 25–23 +2 37
5. Lyon 25 10 6 9 34–27 +7 36
6. Nantes 25 9 9 7 24–23 +1 36
7. Saint-Étienne 24 11 3 10 26–27 –1 36
8. Caen 25 11 3 11 26–31 –5 36
9. Marseille 24 8 10 6 34–24 +10 34
10. Rennes 24 8 10 6 32–30 +2 34
11. Bordeaux 24 8 9 7 31–33 –2 33
12. Lorient 25 7 10 8 34–36 –2 31
13. Guingamp 25 8 7 10 26–30 –4 31
14. Bastia 25 9 4 12 24–29 –5 31
15. Lille 24 6 11 7 19–19 0 29
16. Reims 25 7 8 10 27–33 –6 29
17. Ajaccio 25 6 9 10 25–34 –9 27
18. Montpellier 25 7 5 13 28–31 –3 26
19. Toulouse 25 4 9 12 25–42 –17 21
20. Troyes 25 1 8 16 16–51 –35 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik