Ligue 1: drámai végjáték után döntetlen a PSG–Monacón – videó

Vágólapra másolva!
2017.01.29. 23:02
null
Nem bírt egymással a PSG és a Monaco (Fotó: AFP)
A PSG labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Monacóval a francia élvonalbeli bajnokság (Ligue 1) 22. fordulójában.

A párizsiak sorozatban hét, míg a hercegségbeliek legutóbbi hat tétmérkőzésüket megnyerték és csak három pont választotta el őket a tabellán.

A mérkőzés elején mindkét csapat többnyire a szögletekből próbált veszélyeztetni, de nem született gól. Edinson Cavani előtt többször is adódott gólszerzési lehetőség, de az uruguayi támadó nem tudott élni a kínálkozó eséllyel. A legnagyobbat a 42. percben hagyta ki, amikor közel próbálkozását Danijel Subasic kapus bravúrral hárította.

A második játékrész eleje ígéretes Falcao-helyzettel indult, de a kolumbiai csatár lövését egy védő blokkolta. Az 53. percben kényszerű kapuscserét kellett végrehajtania Unai Emerynek, ugyanis Kevin Trapp megsérült.

A PSG-fölény állandósult, de a várva várt gól csak nem akart megszületni. Ángel Di María lövése is alig ment mellé, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A 80. percben azonban megtört a jég, miután Djibril Sidibe szabálytalankodott Cavani ellen a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig a sértett higgadtan értékesítette.

Mindenki elkönyvelte a hazai sikert, csak Bernardo Silva nem, a Monaco középpályása pedig a 92. percben egy lapos lövéssel megtréfálta Alphonse Areolát.

A Monaco pontszerzésével ismét az élre állt. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola, aki a február 21-én esedékes Monaco elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő miatt „kémkedett” Párizsban.

Pep Guardiola és másodedzője, Mikel Arteta a rangadón (Forrás: Twitter)
Pep Guardiola és másodedzője, Mikel Arteta a rangadón (Forrás: Twitter)

FRANCIA LIGUE 1
22. FORDULÓ

Nice–Guingamp 3–1 (Plea 11., Seri 38., Balotelli 87., ill. Briand 63.)
Toulouse–Saint-Étienne 0–3 (Roux 9., 67., Monnet-Paquet 55.)
PSG–Monaco 1–1 (Cavani 81. – 11-esből., ill.Bernardo Silva 92.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Monaco 22 15 4 3 65–22 +43 49
2. Nice 22 14 7 1 38–15 +23 49
3. Paris SG 22 14 4 4 42–16 +26 46
4. Lyon 21 12 1 8 40–25 +15 37
5. Saint-Étienne 22 8 9 5 24–18 +6 33
6. Marseille 22 9 6 7 29–27 +2 33
7. Bordeaux 22 8 8 6 24–27 –3 32
8. Guingamp 22 8 7 7 28–26 +2 31
9. Rennes 22 8 6 8 22–26 –4 30
10. Toulouse 22 7 5 10 22–26 –4 26
11. Lille 22 7 5 10 21–27 –6 26
12. Nantes 22 7 5 10 15–29 –14 26
13. Dijon 22 5 9 8 30–32 –2 24
14. Nancy 21 6 6 9 16–25 –9 24
15. Montpellier 22 5 8 9 30–39 –9 23
16. Angers 22 6 5 11 19–28 –9 23
17. Bastia 22 5 7 10 19–26 –7 22
18. Caen 21 6 4 11 24–36 –12 22
19. Metz 21 6 5 10 21–38 –17 21
20. Lorient 22 5 3 14 25–46 –21 18
* Metz csapatától 2 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik