Ligue 1: Beckham karszalaggal és sikerrel búcsúzott Párizstól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 23:18
A francia labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában az elsőséget már korábban bebiztosító Paris Saint-Germain hazai pályán 3–1-re legyőzte az élvonalnak búcsút intő, sereghajtó Brestet.

A PSG-ben kezdő volt a visszavonulását a héten bejelentő, a párizsi közönségtől most búcsúzó David Beckham, aki megkapta a csapatkapitányi karszalagot. A 38 éves középpályás gólpasszal tette emlékezetessé a meccset: a 31. percben Blaise Matuidi az ő szöglete után vette be a vendégek kapuját. Akkor már vezetett a PSG, ugyanis Zlatan Ibrahimovic már az 5. percben betalált, majd a svéd a 36. percben duplázott, szabadrúgásból elementáris erővel zúdítva a labdát a jobb felső sarokba.

A február vége óra nyeretlen Brest a hajrában ugyan szépített Charlison Benschop révén, ám így is sorozatban a 10. vereségét szenvedte el. Ibrahimovic lett az elmúlt 23 évben az első játékos, aki egy szezonon belül 29-szer talált be a francia élvonalban, legutóbb Jean-Pierre Papin jutott el idáig 1989–1990-ben, ő akkor 30 találattal zárt.



Beckham könnyes búcsúja

A Saint-Etienne fontos győzelmet aratott az Olympique Marseille ellen: Brandao előbb asszisztot jegyzett, majd gólt szerzett korábbi csapata ellen, így csapata lépéselőnybe került a 4. (illetve a Lyon esetleges holnapi veresége esetén a 3.) helyért zajló csatában a Lille-lel szemben, amely két pontot elhullajtott a Montpellier vendégeként. Az utolsó fordulóban Lille–Saint-Etienne meccset rendeznek.

A Nancy a Bastia elleni hazai vereség következtében kiesett az élvonalból, a Troyes sikerével életben tartotta halvány reményeit.

LIGUE 1
37. FORDULÓ
Evian TG–Valenciennes 2–0
(Khelifa 2., Ehret 12.)
Montpellier–Lille 0–0
Nancy–Bastia 1–2
(Puygrenier 60., ill. Ilan 48., Modeste 72.)
Paris SG–Brest 3–1 (Ibrahimovic 5., 36., Matuidi 31., ill. Benschop 81.)
Reims–Lorient 1–0 (Krychowiak 33. – 11-esből)
Rennes–Ajaccio 1–1 (Mevlüt Erdinc 45+1., ill. F. Diawara 5.)
Saint-Etienne–Marseille 2–0 (Perrin 25., Brandao 43.)
Sochaux–Toulouse 1–2 (Sio 42., ill. Sylla 14., Akpa Akpro 21.)
Troyes–Bordeaux 1–0 (Camus 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 37 24 8 5 66–22 +44 80
2. Marseille 37 21 7 9 42–36 +6 70
3. Lyon 36 18 9 9 58–37 +21 63
4. Saint-Étienne 37 16 14 7 59–31 +28 62
5. Lille 37 16 13 8 58–39 +19 61
6. Nice 36 17 9 10 54–45 +9 60
7. Lorient 37 14 11 12 56–55 +1 53
8. Montpellier 37 15 7 15 54–49 +5 52
9. Bordeaux 37 12 16 9 38–33 +5 52
10. Toulouse 37 12 12 13 47–47 0 48
11. Rennes 37 13 7 17 48–57 –9 46
12. Bastia 37 13 7 17 50–66 –16 46
13. Valenciennes 37 11 12 14 47–52 –5 45
14. Reims 37 10 12 15 33–42 –9 42
15. Evian 37 10 10 17 45–51 –6 40
16. Ajaccio 37 9 15 13 39–49 –10 40
17. Sochaux 37 10 10 17 41–57 –16 40
18. Troyes 37 8 13 16 42–59 –17 37
19. Nancy 37 8 11 18 36–57 –21 35
20. Brest 37 8 5 24 31–60 –29 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik