Liga I: harmadik bajnokiján is döntetlent játszott a Sepsi

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 19:15
null
Goran Karanovics az egyenlítő gólt fejeli (Fotó: Sepsi OSK Facebook)
Idénybeli harmadik mérkőzésén is döntetlent játszott a Sepsi OSK a román labdarúgó-bajnokság élvonalában, ám a Gaz Metan elleni szombati, idegenbeli találkozón már gólok is születtek (1–1).

 

A 31 fokos meleg ellenére pörgős első félidőt láthatott az alig néhány száz fős medgyesi közönség, mindkét csapat igyekezett a széleken megkerülni a másik védelmét. Az első negyedórában három nagy szentgyörgyi helyzet is kimaradt, Nicolae Carnat lövését és Hrvoje Barisic fejesét védte Razvan Plesca, Yasin Hamed bombája után pedig a kapufán csattant a labda.

A Gaz Metan főleg a tizenhatoson kívülről próbálkozott, mert beadásait rendre kivágta a Sepsi védelme. Nasszer Hamed első lövése után Niczuly Roland még kiütötte a bal alsó sarokra tartó labdát, azonban a másodikkal, a 16 méterről elemi erővel a léc alá zúdított bombával szemben már ő is tehetetlen volt.

A Comore-i válogatott Hamed a szünet után is folytatta a lődözgetést, előbb kapásból küldte fölé a labdát, majd a szabadrúgását védte Niczuly. Az 54. percben Vasvari ravasz, szélről kapura csavart szabadrúgásánál a medgyesi kapuson és a gólvonalon is túljutott a labda, ám Andrei Antonie játékvezető nem látta benn.

László Csaba csapata végül a csereként beálló Goran Karanovics fejesével egyenlített: a héten a svájci Aarautól igazolt szerb csatár alig nyolc perccel a beállása után, Carnat beadásából volt eredményes.

Hat perccel később Flores lépett ki, de Plesca az útját állta, az utolsó öt percben pedig Nelut Rosu második sárga lapja után hiába került emberelőnybe a székelyföldi csapat, nem maradt ideje az újabb gólra.

ROMÁNIA, LIGA I
3. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Gaz Metan Medias–Sepsi OSK 1–1 (Hamed 34., ill. Karanovics 67.)
CFR Cluj–Dinamo Bucuresti 1–0 (Omrani 83. – 11-esből)
Az élcsoport: 1. CFR 7 pont, 2. Poli Iasi 7, 3. Viitorul 6 (2), 4. Craiova 6 (2), …9. Sepsi 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik