Liga 2: idegenben szerzett pontot a Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2019.11.16. 12:51
null
Az idényben először ikszelt idegenben a Csíkszereda (Fotó: Facebook/FK Csikszereda)
Idegenben sikerült pontot szereznie az FK Csíkszereda együttesének a román másodosztályban, a Viitorul Targu Jiu elleni találkozón a helyzetek alapján a győzelemhez is közel állt a székelyföldi csapat.


A vadonatúj, alig egy hónapja átadott, 12 ezer férőhelyes zsilvásárhelyi stadionban alig háromszázan voltak kíváncsiak a szombat délelőtti mérkőzésre, a város ugyanis egyelőre nem érzi magáénak a tavaly még Energeticianul, azelőtt ACS Sirineasa névre hallgató csapatot, amely a nagyváradi Luceafarul visszalépésének köszönhetően maradt benn a nyáron a másodosztályban.

A csíki védelem az első percben tálcán kínálta fel a gólt Victoras Astafeinek, ám a Viitorul csatára tökéletes helyzetből mellé lőtt. Az ébresztő pedig hatott az FK játékosaira, akik innen kezdve tetszetős támadásokat vezettek, ám Magyari Szilárd lövését lábbal, Hodgyai Lászlóét kézzel védte Iulian Anca-Trip kapus. Eder átlövéseinél már ő is verve volt, ám előbb a lécről pattant vissza a labda, majd centikkel ment el a jobb felső sarok mellett. A pörgős első negyedóra után kissé lelassuló ritmust Vasile Pop váratlan gólja törte meg, a Viitorul középpályása 17 méterről, takarásból lőtt laposan kapura, a labda pedig a bal alsó sarokba kötött ki. A félidő vége ismét a csíki csapaté volt, de Hodgyai fölé fejelt, Kálmán Szilárdot pedig a tizenegyespontnál blokkolták a hazai védők.

Az FK lendülete a második félidő közepéig tartott ki és végül az egyenlítést is meghozta: a csereként beállt Romaric Logon cselezte be magát a kapu elé, ahol gyengén lőtt ugyan, de a rossz irányba vetődő Anca-Trip lába mellett mégis a hálóba gurult a labda. Két perc múlva Kálmán két lövése is elakadt a kapusban, illetve a védőkben, majd egy kontra után Hodgyai becsúszva lőtt alig mellé. A Viitorul csak az utolsó húsz percre tudta átvenni a kezdeményezést a csíkiaktól, ám Pop és Astafei lövéseit is védte Gyenge Szilárd, a hátvédsor pedig állta az utolsó percek szögletsorozatát.

Az FK ezzel először játszott idegenben döntetlent a Liga 2-ben, előző négy pontosztozkodása ugyanis mind hazai pályán volt.

Liga 1, 18. forduló:
Viitorul Targu Jiu–FK Csíkszereda 1–1
(Pop 24., ill. Logon 54.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik