Liga 2: hiába fordított megint, kikapott a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.09.25. 12:59
null
A dupla fordításból a Buzau jött ki jobban (Fotó: FK Csíkszereda)
Elrontotta Valentin Suciu edző születésnapját az FK Csíkszereda, amely két héten belül ugyan harmadszor fordított hátrányból a román másodosztályban, de a Temesvárral és Kolozsvárral ellentétben a FC Buzaunak voltak válaszai a székelyföldi gólokra.

 

Akárcsak egy hete a Poli ellen, a szeredai védelem most is az első percben megadta magát: Csürös Attila nézett el egy bedobást, a labdát megszerző Adrian Chica-Rosa pedig betört a tizenhatosra és a jobb sarokba lőtt. Az FK-t olyannyira megfogta a kapott gól, hogy az első félórában egyetlen helyzetig sem jutott, miközben kapusa, Gyenge Szilárd előbb a tizenhatoson kívülre futva, csukafejessel tisztázott Chica-Rosa elől, majd visszafutva Serge Ekollo lövésébe is belevetődött.

Az első félidő végén viszont már záporoztak a lövések Relu Stoian kapuja felé: a Honvéd-nevelésű hálóőr Marius Barabas próbálkozását hárította a rövid saroknál, a szöglet után Kelemen Dávid fejelt fölé, majd egy perc múlva Peter Gál-Andrezly átlövése ment mellé. A ráadásban Jelena Richárd lefejelt labdáját is kiütötte Stoian, Kovács Lóránt azonban közelről a hálóba tolta a kipattanót.

Az NB I-ben a Haladásnál és Újpesten is megfordult Kovács a második félidő elején újabb gólt szerzett (védekező középpályás létére egy hét alatt a harmadikat), ezúttal Rares Takács jobbról laposan a kapu elé passzolt labdáját lőtte be a hosszú oldalon, de a hátrányba került bodzavásári csapatot Cristian Pustai edző sikeres cserékkel rázta fel. Chica-Rosa távoli lövésénél Gyenge még kitolta a jobb alsó sarokra tartó labdát, de Barabas csak gáncsolni tudta a tizenhatosra betörő Radu Zamfirt, a büntetőből pedig Paul Paturca kilőtte a jobb felsőt.

Az utolsó negyedórában mindkét csapatnak volt esélye a győztes gólra, a csíkiaknak három is: Bara Levente lapos lövésébe az ötösön beleérő Kelemen fölé küldte a labdát, Soufiane Jebari szabadrúgása után a labda a jobb kapufát súrolva ment el a vendégek vinklije mellett, majd az egyedül kapura törő Marvin Schiebet szerelte hátulról Sebastian Ghinga. A Buzau viszont ki is használta a magáét: egy, a csíki védelem által kifejelt labdát Ariel López 20 méterről, kapásból lőtt a bal alsó sarokba. A végén Mészáros András a tizenegyespont környékéről, estében kapura küldött labdáját kiütötte Stoian, így a Buzau mindhárom pontot elvitte Csíkszeredából.

Liga 2, 8. forduló:
FK Csíkszereda–FC Buzau 2–3
(Kovács L. 45+2., 54., ill. Chica-Rosa 1., Paturca 66. – 11-esből, A. López 86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik