Liga 2: a 94. percben bukta el a győzelmet a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 21:43
null
A 94. percben bukta el a győzelmet a Csíkszereda (Fotó: FK Csíkszereda/Facebook, archív)
A 94. percben bukta el szombat este a győzelmet az FK Csíkszereda a román másodosztályban, az újonc, de máris az élvonalba jutást megcélzó FCU Craiova 1948 ellen.

 

Hiába zárt kapusak a romániai mérkőzések, mintegy 250 csíkszeredai szurkoló megtalálta a módját, hogy a stadion kerítése mellől síppal, dobbal, görögtűzzel biztassa féléves szünet után ismét hazai tétmérkőzést játszó kedvenceiket. Akik pedig keményen beleálltak az első perctől kezdve támadólag fellépő Craiova agresszív, fizikai erőre épülő focijába, és első helyzetükből vezetést is szereztek: Salvatore Marrone védők mögé emelt labdáját Juan Bauza a levegőből tette el a kapus mellett a bal alsó sarokba.

Csíki oldalon viszont Rybansky László a közeli és távoli lövéseket is védeni tudta, amikor pedig a 26. percben túljutott rajta Claudiu Balan lövése, a Honvédtól kölcsönkapott Raul Palmes mentett a gólvonalon. Az első félidő végén Bauza kétszer is növelhette volna az FK előnyét, de előbb fölé fejelt, majd hiába húzott el a kifutó kapus mellett, 30 méterről csak a jobb kapufa külső oldalát találta el.

A szünet után pontatlanabbá váltak úgy a vendégek támadásai, mint a csíki kontrakísérletek, megmaradt viszont a Liga 2 szintjénél jóval magasabb iram. A kapusoknak nem volt dolguk, az igazán veszélyes lövéseket az FK védői, Eder González, majd Apró Claudiu blokkolták. A végére teljesen beszorult kapuja elé a hazai együttes, és bár Samuel Zimta a kaputól öt méterre még lyukat rúgott, a hosszabbításban Bauza kezezése miatt szabadrúgáshoz jutott a Craiova, és Marian Anghelina 20 méterről a jobb felsőbe tekerte a labdát.

ROMÁN LIGA 2
2. FORDULÓ
FK Csíkszereda–FCU Craiova 1948 1–1
(Bauza 12., ill. Anghelina 94.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik