Lengyelország: kinevezték Lovrencsicsék új vezetőedzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 18:44
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, amelyek szerint Jan Urban lehet a három magyart (Holman Dávid, Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő) is soraiban tudó lengyel bajnoki címvédő, az idei szezonban azonban csak szenvedő Lech Poznan új vezetőedzője. A szakembert kinevezték.

Maciej Skorzával ugyan megnyerte 2015-ben a lengyel bajnokságot a Poznan, de a most futó kiírásban tizenegy forduló alatt mindössze egy győzelmet szerzett, két döntetlen és nyolc vereség mellett. Ezzel az utolsó helyen szerénykedik a táblázaton, miközben nem jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára, és az Európa-ligában két forduló alatt egy pontot gyűjtött.

Ezek után nem volt meglepő az edzőváltás. Jan Urban dolgozott korábban többek között a Legia Warszawánál és az Osasunánál is. Az 53 éves szakember a bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy számára jelenleg a Lech Lengyelország legjobb csapata.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik