Labdarúgás: thaiföldi csapat is akad Del Piero kérői között

2012.07.06. 07:58
Címkék
Sajtóértesülések szerint a thaiföldi labdarúgó-bajnokságban szereplő Muangthong United ismét beszállt az Alessandro Del Piero megszerzéséért folytatott versenybe.

A thai élvonal kétszeres bajnokánál már jó néhány hete felvetődött a Juventust elhagyó Del Piero szerződtetésének gondolata, ám aztán a klubnál letettek erről. A legfrissebb hírek szerint azonban újra „támadásba lendül” az 1989-ben alapított egyesület, amelynek vezetői pénteken megkezdik a tárgyalásokat a játékos egyik képviselőjével.

Del Pierónak Európából, az MLS-ből és egy másik ázsiai klubtól is van ajánlata, ráadásul három gyerekes családapaként nem biztos, hogy Bangkokba szeretne költözni, így nem tűnik túl valószínűnek, hogy Thaiföldet választja, bár a Muangthong Unitednek tavaly sikerült megszereznie a korábbi angol válogatott Robbie Fowlert, aki azóta már elhagyta a csapatot.

Az egyik helyi portál megemlíti, hogy az észak-koreai válogatott Csoj Küm Csol nem ment át az orvosi teszteken, míg az elefántcsontparti Christian Kouakou a Tour FC-be igazolt, így egy idegenlégiósnak még lenne hely a Muangthong Unitednél. Ha csak ezen múlna…

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
1 perce

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
3 perce

Willi Orbán kapta a legtöbb voksot – íme, olvasóink kezdőcsapata Kazahsztán ellen

Magyar válogatott
27 perce

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
29 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
31 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
34 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
39 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik