Labdarúgás: sokallják a rendőri jelenlétet a brit futballmeccseken

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 18:46
Sokallják a rendőri jelenlétet a labdarúgó-mérkőzéseken Nagy-Britanniában, egyes találkozókon akár ötven drukkerre is jut egy rendőr. Az angliai és a walesi szurkolókat tömörítő szövetség, a The Football Supporters' Federation (FSF) úgy véli, az erős rendőri jelenlét még a meccsek dinamikájában is közrejátszik.

Bírálatok szerint a sok rendőr miatt nagyobb a feszültség a játéknapokon, a létszám biztosítása pedig fenntarthatatlan. Az FSF úgy véli, a rendőrök száma nincs összhangban a többezres szurkolói tömegben kockázatot jelentő kevesekkel.

A BBC közszolgálati médium országszerte 37 olyan rendőrkapitányságot keresett meg, amely az angol és a skót bajnokság él-, illetve másodvonalában biztosít mérkőzéseket.

Frissen ismertetett elemzésükből kiderült: a legtöbb, 587 rendőrt az angol bajnokság másodosztályában küldték egy meccsre, amikor a Middlesbrough a Sunderland vendégeként lépett pályára. Ez 50 nézőnként egy rendőrt jelentett. Az élvonalban a Tottenham és a West Ham találkozójára, a Wembley Stadionba vezényelték ki a legtöbbet, 477-et, ami azt jelentette, hogy 105 nézőre jutott egy rendőr.

Eltérő példák vannak arra, hogy a rendőrség milyen mértékben kér hozzájárulást a kluboktól a költségekhez. A legdrágább rendőrségi művelet a Sheffield Wednesday és a Sheffield United összecsapásán volt a Hillsborough Stadionban: ott 203 ezer fontba került a biztosítás. A hazai klubtól 41 ezer font hozzájárulást kértek. Skóciában a Rangers és a Celtic rangadójának biztosítása volt a legköltségesebb, 64 ezer fonttal.

A BBC megszólaltatott egy korábbi futballhuligánt is az ügyben. A Birmingham City szurkolója, aki húsz évig volt egy ultracsoport tagja, úgy vélekedett, a biztonsági kamerák és a drónok használatával ma már nincs jelentős veszélye az erőszakos cselekményeknek, nem úgy, mint az 1980-as években. Emlékeztetett arra, hogy a békétlenkedő szurkolókat akár évekre kitilthatják, súlyosabb esetben akár szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.

Kormányzati adatok szerint tavaly csökkent a rendbontások miatti letartóztatások és a szurkolói eltiltások száma. A rendőrség által korábban a BBC rendelkezésére bocsátott és az angol bajnokság első öt osztályára vonatkozó adatok viszont arról árulkodnak, hogy folyamatosan emelkedik a különböző – például pirotechnikai vagy a személyzet elleni – incidensek mértéke. 2016–2017-ben 1000-1200 között volt a számuk, míg 2012–2013-ban még 600 és 800 között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik