Argentína: Pablo Zabaleta bejelentette visszavonulását

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 18:23
null
Az argentin játékos 35 évesen fejezi be pályafutását (Fotó: AFP)
Pablo Zabaleta, a Manchester City és az argentin válogatott korábbi labdarúgója bejelentette pályafutása befejezését.

 

A 35 éves hátvéd az előző idény után távozott a West Ham Unitedtől, és bár sokáig úgy tűnt, visszatér az immár másodosztályú Espanyolhoz, végül pályafutása befejezése mellett döntött.

Zabaleta 2005-ben igazolt hazájából a barcelonai együtteshez, majd 2008-tól 2017-ig a Manchester City színeiben 333 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Az angol csapattal a bajnokságot és a Ligakupát két-két, az FA-kupát egy alkalommal nyerte meg.

„Csodálatos évek voltak ezek, amelyek alkalmat adtak arra, hogy egyedülálló és felejthetetlen pillanatokat élhessek át” – írta közösségi oldalán Zabaleta, aki 2005 és 2016 között 58 meccsen lépett pályára az argentin válogatottban.

Az argentin szélső védő manchesteri pályafutásának egyik legnagyobb gólját a Fulham ellen jegyezte, a 2010–2011-es idényben.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik