Labdarúgás: idén is Yaya Touré lett a legjobb afrikai játékos

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 22:49
null
Didier Drogba (jobbra) hallgatja a győztes Yaya Touré beszédét (Fotó: Reuters)
Csakúgy, mint 2011-ben, az idén is Yaya Tourét választották meg az év afrikai labdarúgójának. A Manchester City elefántcsontparti középpályása honfitársát, Didier Drogbát, valamint a kameruni Alex Songot utasította maga mögé a szavazás végső szakaszában.

 

A szavazásra az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) tagországainak válogatottjait irányító szövetségi kapitányok voltak jogosultak.

„Ez az este nagyon különleges a számomra – mondta Yaya Touré a Ghána fővárosában, Accrában rendezett díjátadón. – Köszönöm nektek. Még a kapitányom is jelen van ma itt. Köszönöm még egyszer mindenkinek, nagyon örülünk ennek a díjnak.”


Tavaly Seydou Keita és André Ayew végzett Touré mögött a második, illetve harmadik helyen.

 

AZ ÉV LEGJOBBJAI AZ AFRIKAI LABDARÚGÓ-SZÖVETSÉGNÉL
Az év férfi játékosa: Yaya Touré (elefántcsontparti)
Az év női játékosa: Genoveva Anonma (Egyenlítői-guineai)
Az év férfi válogatottja: Zambia
Az év női válogatottja: Egyenlítői-Guinea
Az év klubja: al-Ahli (egyiptomi)
Fair Play-díj: Gaboni Szurkolók Egyesülete
Az év edzője: Hervé Renard (francia, Zambia szövetségi kapitánya)
Legnagyobb tehetség: Mohamed Szalah (egyiptomi)
Az év játékvezetője: Gamal Himudi (Algéria)
CAF életműdíj: Rigobert Song (kameruni) és Mahmud el-Gohari (egyiptomi)
Az év legjobb, Afrikában játszó játékosai: Mohamed Abutrika (egyitpomi, al-Ahli), Rainford Kalaba (zambiai, TP Mazembe), Stoppila Sunzu (zambiai, TP Mazembe)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik