Labdarúgás: Ibra és Balotelli? Az igazi lázadók mások - Cantona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.15. 10:08
Miközben Éric Cantona szerdán még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy őrizetbe vette őt a londoni rendőrség (Metropolitan Police), majd egy figyelmeztetéssel szabadon engedte, pénteken már ismételten a reflektorfényben sütkérezett, amikor egy lyoni bemutatón a közreműködésével készült A labdarúgás lázadói című dokumentumfilmet népszerűsítette.

A Manchester United korábbi labdarúgója természetesen nem kerülhette ki a szerdai incidensre vonatkozó kellemetlen kérdéseket, de azokat könnyedén lerázta – „Nem csináltam semmit, csak veszekedtem egy paparazzóval” –, annál szívesebben beszélt viszont a filmről, amely túlmutat a labdarúgáson, mint játékon.

„Hibás felvetés, amikor az olyan labdarúgókat, mint én, [Zlatan] Ibrahimovic vagy [Mario] Balotelli lázadókként állítanak be” – magyarázta a visszavonulása óta a filmezésben elmerülő 47 éves francia.

„Talán nem felelünk meg nektek, az újságírói sémáitoknak, de mit is tettünk mi ezekért a jelzőkért? Hol vagyunk mi a chilei [Carlos] Caszélyhez képest, aki Sócrateshez hasonlóan szembe helyezte magát a diktatúrával? Vagy a bosnyák [Predrag] Pasichoz képest, aki azért maradt Szarajevóban, hogy a bombázások alatt is futballozni tanítsa a gyerekeket, esetleg [Didier] Drogbához képest, aki az elefántcsontparti válogatott mezében állt ki a háború ellen? És [Rahid] Mehlufihoz képest, aki a francia válogatottat utasította vissza, hogy részt vegyen az algériai lázadók válogatottjának megalakításában? Nem vagyok benne biztos, hogy az ő helyükben mi is lázadók lennénk” – mutatott rá a szerinte helytelen fogalomhasználatra Cantona.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik