MTI 2017.04.18 14:10 Frissítve: 2017.04.18 14:11

Labdarúgás: Geráékkal fociztak Bozsik-program legjobbjai

Ismert egykori és jelenlegi válogatott labdarúgókkal játszhattak együtt az OTP Bozsik Bajnokok Program ifjú tehetségei kedden az MLSZ telki edzőtáborában.

 

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség és az OTP Bank tavaly novemberben indította el közös programját, amelynek célja, hogy országszerte felkutassa azokat a 10-14 éves labdarúgó tehetségeket, akik még nem igazolt játékosok, de szeretnek focizni, és szorgalmukkal, kitartásukkal, teljesítményükkel, valamint közösségi aktivitásukkal kitűnnek a társaik közül. A szóvivő hozzátette: a pedagógusok november közepe óta jelölhettek gyerekeket a programba, s végül 382 nevezés érkezett be.

„A jelöltek közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a tizennyolc fiút és tizennyolc lányt, akik bekerültek a programba. Ezeknek a gyerekeknek a többsége nehéz körülmények között él, de tulajdonságaik alapján kiemelkednek a társaik közül” – hangsúlyozta Sipos Jenő, aki bejelentette, hogy a kiválasztott fiatalok május 31-én a Groupama Arénában gálamérkőzésen vehetnek részt, ahol a keleti és a nyugati fiú-lány vegyes válogatott mérkőzik meg egymással a Magyar Kupa-döntő felvezetéseként.

A szerencsés ifjú tehetségek először kedden Telkiben, a bajnokok edzőtáborában találkozhattak, ahol délelőtt olyan – volt, illetve mai – válogatott játékosoktól leshették el a labdarúgás fortélyait, mint Király Gábor, Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Juhász Roland, Torghelle Sándor és Bognár István. A fiatalok ezután együtt játszhattak a hazai sztárokkal, majd délután egy elméleti képzés keretében a futball  szabályaiban és a magyar labdarúgás történetében való jártasságukat mérték fel.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.22 08:55:49

Minden más foci JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)

A Székelyudvarhely trénere a határon túli harmadik vonalban is a magyar labdarúgást szolgálja.

2017.09.20 23:38:32

Minden más foci SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Olyan presztízsű klubmérkőzést rendezhet fővárosunk, amilyenhez hasonlóra esélyünk sem volt korábban.

2017.09.18 12:53:50

Minden más foci nemzetisport.hu

Az egy évvel ezelőtti mezfogyás 75 százalékkal emelkedett az évnek ebben a szakaszában a PSG-nél.

2017.09.18 14:22:27

Minden más foci nemzetisport.hu

A magyar női röplabda-válogatott Németországgal játszik az Európa-bajnokságon.

2017.09.15 15:36:27

Minden más foci nemzetisport.hu

A topligás csapatok csaknem háromszor több pénzt áldoztak új játékosokra, mint öt éve.