Labdarúgás: elhunyt futballistákra emlékeznek tornákkal

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 17:34
Csütörtökön Zavadszky Gáborra, pénteken Lázár Bencére emlékezve játszottak, január 26-án pedig negyedik alkalommal rendezik meg a Bánka-Rakaczki emléktornát.

Sajnálatos módon egyre gyarapodik a magyar labdarúgókról elnevezett emléktornák száma. Január 26-án már a 4. Bánka-Rakaczki tornát rendezik meg. Bánka Kristóf, az Újpest 21 éves labdarúgója 2006-ban, míg Rakaczki Bence, a Diósgyőr 20 esztendős kapusa 2014-ben hunyt el. A rendezvényen szurkolói csoportok futballoznak – sportszerűen – egymás ellen. Dunakeszin és Mogyoródon játsszák a mérkőzéseket, a szervezők a hazai csapatok, illetve a romániai Sepsi OSK mellett további határon túli klubok jelentkezését várják.

Ugyancsak 2006-ban hunyt el Zavadszky Gábor. A Ferencváros, a Dunaferr és az MTK egykori négyszeres válogatott csatárának emlékére csütörtökön az MTK városmajori sportcsarnokában már a 12. tornát rendezték meg, amelyen rendre az MTK szurkolói, dolgozói és korábbi játékosai vesznek részt. A hatcsapatos mezőny első helyén az öregfiúkcsapat végzett, miután a döntőben 4–2-re győzött a szurkolói együttes ellen. A gólkirály Kenesei Krisztián lett.

A tornák sorát gyarapítja – sajnos – Lázár Bence halála. Az Újpest támadója idén februárban, 26 esztendősen távozott. Pénteken a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban a 35 év feletti korosztály tízcsapatos rendezvényen emlékezett meg a lila-fehérek egykori labdarúgójáról.

Az eseményen elárverezték az Újpest 2018–2019-es NB I-es kerete által aláírt mezt, amelyet 400 ezer forintért egy ízig-vérig fradista család vett meg – ott a 26 éves Péter tüdőtranszplantáción esett át, írja az origo.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik