Labdarúgás: David Beckham szombaton visszatérhet a pályára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.10. 10:33
A vártnál kicsit korábban, akár már szombaton visszatérhet a pályára David Beckham, az amerikai bajnokságban szereplő Los Angeles Galaxy angol futballsztárja.

A szigetországi középpályás márciusban szenvedett Achilles-ín szakadást, s a súlyos sérüléssel járó kényszerpihenő miatt a nyári, dél-afrikai világbajnokságot is ki kellett hagynia. Sokan úgy vélték, ez a szünet akár a pályafutása végét is jelentheti.

„Az elmúlt időszak még jobban rádöbbentett, mennyire szeretem ezt a játékot. Még nem vagyok kész arra, hogy visszavonuljak" – mondta most a 35 éves futballista, aki hozzátette: néhány évig még biztosan képes lesz magas szinten teljesíteni, csak a megfelelő szünetek beiktatására kell figyelnie, a szervezete ugyanis a korábbiaknál jobban igényli a pihenést.

Emiatt úgy tervezi, hogy az MLS-szezon vége után nem szerződik Európába, az elmúlt két évben ugyanis tavasszal az AC Milanban szerepelt kölcsönben.

„Az utóbbi években nagy gázt adtam, ezért is sérültem meg. Most az a cél, hogy jobban figyeljek magamra és a fizikai állapotomra – fogalmazott Beckham. – Természetesen nagyon jó lenne most három hónapra elutazni a Seychelle-szigetekre, de a fiaim iskolába járnak, így nem megyünk sehova."

A futballista a Columbus elleni hazai találkozón térhet vissza a Galaxybe, bár kilencven percet még biztosan nem tud vállalni, így a legvalószínűbb, hogy csereként jut szóhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik