Futball: 14 800 km és 32 óra utazás – háromgólos zakóért

Vágólapra másolva!
2015.11.26. 15:35
null
Légvonalban 7400 km a távolság a két város között (Forrás: marca.com)
Az orosz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Lucs-Enyergija összesen 14 800 kilométert és 32 órát utazott Vlagyivosztokból Kalinyingrádba, az FK Baltyika otthonába (majd vissza) – hogy ott 3–0-s vereséget szenvedjen.

A marca.com írása szerint ez a legnagyobb távolság, amelyet egy országon belül egy csapatnak meg kell tennie, hogy lejátsszon egy bajnokit. Az utat ráadásul nehezítette, hogy nincs közvetlen járat Vlagyivosztokból Kalinyingrádba, így az átszállásokkal együtt a 7400 km leküzdése 16 órába telt a csapatnak – az oda-vissza út tehát ennek a duplája volt.

Még így sem panaszkodhatnak, hiszen ha ezt a túrát szárazföldön tették volna meg, az csaknem 10 500 km-t és 124 órát jelentett volna – csak egy irányba… Mindezt azért, hogy a végén csalódást keltő eredménnyel, 3–0-s vereséggel távozzanak az FK Baltyika otthonából.

A marca.com kiszámolta azt is, hogy a Lucs-Enyergijának a szezon során több mint 100 ezer km-t kell utaznia, azaz annyi utat megtesznek egy bajnoki idény alatt, amennyivel majdnem háromszor megkerülhetnék a Földet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik