Koronavírus: „fertőzés miatt” bontott szerződést új edzőjével egy kínai csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 12:24
A családját érintő koronavírus-fertőzés miatt szerződést bontott nemrég kinevezett vezetőedzőjével, Pablo Machínnal a kínai Szuperligában szereplő Csingtao Huanghaj labdarúgócsapata.

„Machín egyik rokona fertőződött meg a vírussal, és ő közeli kapcsolatban volt vele. Ezért nem tudott Kínába jönni, és arra kért minket, hogy bontsuk fel a megállapodásunkat – mondta a kínai hírügynökségnek az élvonalban újonc klub szóvivője – A csapat és a bajnokság biztonsága érdekében eleget tettünk a kérésnek.”

A Girona, a Sevilla és az Espanyol korábbi trénere – aki múlt szerdán írt alá a kínai gárdához – Twitter-oldalán közölte, hogy személyes okok miatt nem tudott elutazni új csapatához, így nem tudja átvenni a gárda irányítását.

„Remélhetőleg a jövőben az útjaink még keresztezik egymást” – üzent az együttesnek a 45 éves szakember.

Spanyol sajtóhírek szerint Machín a jövőben a Deportivo Alavés edzője lehet.„Machín egyik rokona fertőződött meg a vírussal, és ő közeli kapcsolatban volt vele. Ezért nem tudott Kínába jönni, és arra kért minket, hogy bontsuk fel a megállapodásunkat – mondta a kínai hírügynökségnek az élvonalban újonc klub szóvivője – A csapat és a bajnokság biztonsága érdekében eleget tettünk a kérésnek.”

A Girona, a Sevilla és az Espanyol korábbi trénere – aki múlt szerdán írt alá a kínai gárdához – Twitter-oldalán közölte, hogy személyes okok miatt nem tudott elutazni új csapatához, így nem tudja átvenni a gárda irányítását.

„Remélhetőleg a jövőben az útjaink még keresztezik egymást” – üzent az együttesnek a 45 éves szakember.

Spanyol sajtóhírek szerint Machín a jövőben a Deportivo Alavés edzője lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik