Konföderációs Kupa: Götze nem lesz ott a német keretben

Vágólapra másolva!
2017.04.27. 18:02
Mario Götze nem vesz részt a nyári labdarúgó Konföderációs Kupán – erősítette meg Joachim Löw, a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya.

„Mario nem lesz ott velünk a Konföderációs Kupán. Időre van szüksége, hogy ismét jól érezze magát, felkészüljön a következő szezonra és formába lendüljön” – közölte a szakvezető.

Márciusban dőlt el, hogy a 2014-es brazíliai vb döntőjében a győztes gólt szerző támadó középpályás ebben a szezonban már nem lép pályára. A Borussia Dortmund 24 éves játékosa anyagcseregondokkal küszködik, ami miatt rendszeresen izomproblémái voltak.

Löw tájékoztatása szerint Götze kezelése jól halad.

„Egy dolog biztos: össze fogja szedni magát és újra játszhat majd” – hangsúlyozta.

A szövetségi kapitány arról is beszámolt, hogy Götze „megkönnyebbült”, amikor kiderült a számára, hogy egészségi oka van az utóbbi időben mutatott gyengébb teljesítményének.

A 2018-as oroszországi világbajnokság főpróbája, a Konföderációs Kupa idén június 17. és július 2. lesz négy városban, Moszkvában, Szentpéterváron, Szocsiban és Kazanyban. Az A csoportban a házigazdák mellett Új-Zéland, Portugália és Mexikó, míg a B-ben Kamerun, Chile, Ausztrália és Németország szerepel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik