Kína: fizetési plafont vezetnek be a bajnokságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.21. 12:31
A következő idény előtt fizetési plafont vezetnek be a kínai labdarúgó-bajnokságban. A kínai szövetség (CFA) a fizetéseket és a prémiumokat is korlátozza, mert az utóbbi években elszabadultak a legtehetősebb klubok kiadásai.

A bajnok Kuangcsou Evergrande tavalyi bevétele 83 millió dollár (21.8 milliárd forint) volt, a vesztesége viszont 155 millió dollár, és a kínai csapatok többsége ugyanígy gazdálkodik. Ennek legfőbb oka, hogy az utóbbi években csillagászati összegekkel csábítottak magukhoz ismert játékosokat.

A Sanghaj Senhua csapatánál az argentin Carlos Tévez világrekordot jelentő 37 millió eurót keresett idényenként, rajta kívül olyan ismert játékosok futballoztak, vagy szerepelnek jelenleg is a kínai szuperligában, mint honfitársai, Ezequiel Lavezzi és Javier Mascherano, a brazil Oscar, Hulk és Alexandre Pato, az olasz Graziano Pelle, vagy a kolumbiai Jackson Martínez.

A CFA már évek óta igyekszik korlátozni a klubok kiadásait. Tavaly például bevezették, hogy külföldi játékosok esetén a 45 millió jüant (1.8 milliárd forint), hazaiak esetén a 20 millió jüant (814 millió forint) meghaladó átigazolási díjakra adót vetnek ki.

A legfőbb kínai sportirányító testület már egy évvel korábban állást foglalt arról, hogy a klasszis játékosok fizetései túlságosan magasak, viszont jelenlétük egyáltalán nem segíti a hazai utánpótlás fejlődését. A klubok csak a rövid távú előnyökre koncentrálnak, a hosszú távú következményekkel nem törődnek. Márpedig Kína az évszázad közepére vezető szerepet akar betölteni Ázsia labdarúgásában.

A China Daily napilap májusban már írt a fizetési plafon bevezetéséről, de akkor úgy tűnt, hogy csak három év múlva vezetik be a korlátozást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik