Kína: az Arsenal és a Barca korábbi játékosa az új edző

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.04. 08:54
Giovanni van Bronckhorst veszi át a kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Kuangcsou R&F irányítását – jelentette be szombaton a klub.

A 45. életévét februárban betöltő szakember – akinek megbízatása egy évre szól – a pénteken menesztett Dragan Sztojkovics helyét veszi át.

A játékosként a Feyenoord mellett askót Rangersnél, az angol Arsenalnál és a spanyol Barcelonánál is megforduló Van Bronckhorst 2010-ben vonult vissza, azt követően a holland U21-es válogatottnál, majd a Feyenoordnál dolgozott másodedzőként. A rotterdamiaknál 2015-ben nevezték ki a felnőttcsapat élére, irányításával a Feyenoord összesen öt trófeát nyert, közülük a 18 évnyi várakozás után megszerzett bajnoki cím volt a legértékesebb. A 2018–2019-es évad végén távozott posztjáról, elmondása szerint új kihívásra vágyott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik