Katar: Xavi nyert a lottón, 80 milliót vihetett haza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 08:43
Xavi, a Barcelona korábbi csapatkapitánya, a katari al-Szadd jelenlegi labdarúgója nyerte meg a Doha Bank lottóját. A spanyol játékos 80 millió forintnak megfelelő összeget tehetett zsebre.

 

A nyereményt múlt héten adták át Xavinak, ám a sorsolás még júniusban volt. A bank egyébként ezt élőben közvetítette a Facebookon.

Minden olyan személy részt vett a sorsoláson, akinek számlája van a banknál. A rutinos középpályás a múlt évben nyitott számlát, s már az első évben neki kedvezett a szerencse.

„Érdekelt a bank egyik megtakarítási programja, miután hallottam, hogy hogyan ösztönzi a cég az ügyfeleit. Elkezdtem befektetni, és örülök, hogy végül megnyitottam a számlát. Szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért, és hasonló szerencsét kívánok a többieknek” – fogalmazott Xavi.

És akkor most gyorsan hessegessük el a gondolatot, miszerint a sorsolás manipulált volt és ez csak egy jó reklámfogás a bank részéről…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik