Jótékonyság: alapítványt hoznak létre Fülöp Márton emlékére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 12:57
Tehetséges fiatalok széleskörű támogatását szolgálja a Fülöp Márton, tavaly novemberben elhunyt volt válogatott labdarúgókapus emlékére létrejövő és az ő nevét viselő alapítvány – a kuratóriumi tagok szerdai bejelentése szerint.

Az alapítvány budapesti sajtótájékoztatójának kezdetén a résztvevők megemlékeztek a futballistáról, aki kedden lett volna 33 éves.

Fülöp Márton édesapja, Fülöp Ferenc korábbi kiváló labdarúgó elmondása szerint az alapítvány – amelynek bejegyzése folyamatban van – három fő célt szolgál.

„Egyrészt azokból a javakból, amit Marci a jövő generációjának szánt, szeretnénk segíteni a fiatalok, konkrétan a tehetséges labdarúgókapusok tanulását, sportolását. Ösztöndíjat biztosítanánk számukra, illetve olyan eseményeket szerveznénk, ahol megmutathatják a tudásukat” – mondta.

Hozzátette: a másik terület az egészségügy, mivel daganatos betegségben szenvedők támogatásával is foglalkozik majd az alapítvány. A harmadik profil az oktatás, ami kőbányai általános és középiskolák segítésében, táborok szervezésében, tanulmányi versenyek rendezésében, oktatási segédeszközök beszerzésében nyilvánul majd meg.

A Fülöp Márton Alapítvány a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ) és Balatonfüred önkormányzatával együttműködésben idén június 27. és július 1. között hagyományteremtő jelleggel kapustábort rendez 15-16 éves labdarúgók számára Balatonarácson.

Mint elhangzott: a térítésmentes táborban neves kapusedzők foglalkoznak majd a fiatalokkal.

Fülöp Ferenc bejelentette a Fülöp Márton Kapusdíj létrehozását is, amit minden bajnoki szezon után egy - korábbi, és jelenleg is aktív kapusokból álló – szakmai bizottság ítél oda annak a játékosnak, aki az év legnagyobb védését mutatta be az NB I-ben.

Az elismeréssel pénzdíjazás és Illyés Antal szobrászművész kisplasztikája jár majd. A díjat már idén, a Hivatásos Labdarúgó Szervezetének (HLSZ) május végén sorra kerülő gáláján is átadják.

Az alapítvány kuratóriumának négy tagja között Fülöp Ferencen kívül ott lesz Király Gábor és Juhász Roland válogatott labdarúgó, valamint Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára.

A sajtótájékoztatón Király felelevenítette, hogy kiváló szakmai és baráti kapcsolatban volt Fülöp Mártonnal, akinek „hozzáállását, mentalitását méltóképpen viheti tovább a nevét viselő alapítvány.”

Juhász Roland arról beszélt, hogy Fülöp Mártont gyerekkora óta ismerte: „Sokan kételkedtek benne fiatalon, de én láttam, mennyit és hogyan dolgozik. Már akkoriban példakép volt, mert felismerte, hogy a tanulás legalább olyan fontos, mint a sport.”

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon sok tehetséges gyerek nem tud élni az adottságaival. Hozzátette: a most létrejövő alapítvány elősegíti a tehetségek felkutatását, és lehetőséget ad nekik, hogy kitartást és szorgalmat tanuljanak.

Kovács Róbert, a X. kerület polgármestere úgy fogalmazott: Fülöp Márton szülei mindennél nemesebb, példaértékű módon állítanak emléket fiuknak, mert az alapítvány mások fejlődését szolgálja. Fülöp Márton hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el tavaly novemberben.

A kapus 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd 1995-ben átkerült az MTK-ba, ott mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben az angol Tottenham Hotspurhöz szerződött, ezt követően a Chesterfield, a Coventry City, a Sunderland, a Leicester City, a Stoke City, a Manchester City, az Ipswich Town, a West Bromwich Albion, később pedig a görög Aszterasz Tripolisz csapatában is szerepelt. A magyar válogatottban 2005 és 2011 között 24 alkalommal védett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik