Játékossors: Van der Vaart Dániában tárgyal a jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.09. 13:32
Rafael van der Vaart már Dániában tárgyal az FC Midtjylland vezetőivel, és hamarosan aláírhat az Európa-ligából a Videotont kiejtő klubhoz.

„Van der Vaart az engedélyünkkel Dániába utazott, csak néhány apróság hiányzik ahhoz, hogy aláírjuk az átigazolási papírjait –idézték a spanyol sajtóban Miguel Torrecillát, a sevillai Betis sportigazgatóját. – Három résztvevőn múlik az üzlet, a két klubon és a játékoson. Ahhoz, hogy hivatalossá váljon az átigazolás, mindhárom résztvevőnek el kell fogadnia a feltételeket. Most úgy állunk, hogy sok mindent elfogadtunk már, de még nem mindent.”Miguel Torrecillát, a sevillai Betis sportigazgatóját. – Három résztvevőn múlik az üzlet, a két klubon és a játékoson. Ahhoz, hogy hivatalossá váljon az átigazolás, mindhárom résztvevőnek el kell fogadnia a feltételeket. Most úgy állunk, hogy sok mindent elfogadtunk már, de még nem mindent.”

Van der Vaart nem vált be a Betisnél, hét mérkőzésen lépett pályára, mindannyiszor csereként. Gólt sem szerzett, ezért a klub vezetői úgy döntöttek, magas fizetése miatt megválnának tőle. Thomas Doll szerette volna, ha a Ferencvároshoz szerződik, de ebből semmi sem lett, a holland Dániában, az ott kézilabdázó kedvese közelében folytathatja karrierjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik